http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/1754-offshore-vagyonok-46-milliard-jott-haza-az-56-ezer-milliardbol#sigProId620686f5ad
Tízszázalékos adózással „csak” év végéig lehet átutalni az offshore cégekben, külföldi bankszámlákon tartott pénzeket. A kedvezmény az itthonról kimenekített vagyonokra 2011-ben lépett életbe. Ráadásul azzal az „extra feltéttel”, hogy sem a magyar adóhatóság, sem pedig az igazságszolgáltatás nem firtathatja a kivitt pénzek eredetét.
Tavaly 2,9 milliárd forintnyi adóbevétel keletkezett e címen a költségvetésben, azaz 29 milliárdnyi vagyont hoztak vissza az országba. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint 2012 első hat hónapjában ez az összeg 17 milliárd forint. Összesen tehát 46 milliárd forint „tért haza”.
Akárhogyan is alakul, ez aprópénz ahhoz képest, hogy a brit The Guardian összefoglalója szerint hazánkból 242 milliárd dollár, vagyis mintegy 56 ezer milliárd forint távozott szűk három évtized alatt. A pénz több mint kétszerese a magyar államadósságnak.
A „globális” lista szerint harmadikak vagyunk a kimenekített pénzek mennyiségét tekintve Kuvait és Szingapúr után, de a Privátbankár elemzése alapján, ha a kivitt pénzt szétosztanánk az ország lakosai között, akkor minden magyarra nagyjából 24 243 dollár, azaz nagyjából 5 millió 770 ezer forint jutna.
Hazánkból tehát – legalábbis a felmérés tanúsága szerint sok nagyobb államot is lekörözve – kiemelkedően sok pénz távozott, olyannyira, hogy a régió egyik államából sem tűnt el ennyi pénz.
Forrás: hir24.hu