Megtartották Pécsen az első egyeztetéseket a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszainak megépítésével kapcsolatos előkészületekről - jelentette be a hazai beruházások koordinálását végző Baranya megyei kormánymegbízott.

Hargitai János az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése után azt mondta, hogy Magyarország teljesíti a Déli Áramlat földgázvezeték megépítésével kapcsolatos kötelezettségeit.

A kormánymegbízott közölte: a kabinet kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Déli Áramlat földgázvezeték megépítését, amely érinti Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye területét.

Hargitai János beszámolt arról, hogy szerdán Pécsen volt az első megbeszélés, amelyen részt vett a beruházó, a tervezésre létrejött konzorcium képviselője, a környezetvédelmi hatóság vezetői és a közreműködő szakhatóságok szakemberei, valamint az érintett megyék koordinátorai.

A kormánymegbízott hangsúlyozta, kérte a résztvevőket, azonnal indítsák meg a különböző hatósági eljárásokat és engedélyeztetési folyamatokat, és azokat minél előbb, akár jóval a megszabott határidők előtt zárják le. Hozzátette: mint minden kiemelt beruházás esetében, garantálni kell a soronkívüliséget.

A közleményben Hargitai János kitért arra is, hogy a beruházás nemzetgazdasági érdek, "hatására csökkenni fog Magyarország egyoldalú energiafüggősége és a várhatóan a kormány is nagyobb ráhatással lesz a földgáz fogyasztói árára".

A közlemény szerint a Déli Áramlat földgázvezeték Oroszország és Olaszország között épül, áthalad a Fekete-tenger alatt, majd több európai országon, köztük Magyarországon is. Hazai szakaszának hossza várhatóan megközelíti a 250 kilométert, a tervezés és annak engedélyeztetésének határideje 2015 közepe.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 520 megtekintés

Videó: 52 651 614 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534878

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh