A rendkívüli jogrendben bevezetendő hadkötelezettség sorozási feladataira gyakorlatoztak a Magyar Honvédség és más érintett szervek az elmúlt hetekben országszerte. A fővárosban a Feltöltés 2014 hadkiegészítési rendszergyakorlat interaktív szakmai (sorozó) napját pénteken tartották a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságán (MH HKNYP).

Vanyur Tibor ezredes, parancsnok az MTI-nek kiemelte: a jogszabályok alapján a hadkötelezettség bevezetésére csak két különleges jogrendben - megelőző védelmi helyzetben vagy rendkívüli állapot esetén - kerülhet sor. Ezekre a feladatokra viszont békeidőben kell felkészülnie az MH HKNYP állományának minden olyan érintettel együtt, akinek ezekben a különleges jogrendben bevezetendő intézkedésekben részt kell vennie. Az ezredes szerint ez a gyakorlat is rámutat arra, hogy a honvédelem nemzeti ügy, amelyben mindenkinek szerepe van, és széles társadalmi együttműködésre van szükség. Mint kifejtette: hadkötelezettség esetén a katonai és rendvédelmi szervek mellett a megyei és helyi védelmi bizottságoknak, polgármestereknek, járási hivatalok munkatársainak, a civil egészségügyi intézmények dolgozóinak és a Magyar Postának is részt kell vennie a feladatokban.

A gyakorlat célja volt az is, hogy az ifjúság figyelmét a honvédelem ügyére irányítsák. Azokat a középiskolákat, amelyekkel jó kapcsolatuk van, felkérték, hogy önkéntesekkel vegyenek részt a gyakorlaton. Tapasztalják meg, mit jelentenének a hadkiegészítési feladatok, hogyan érintené őket mint potenciális hadköteleseket.

Vanyur Tibor elmondta: a gyakorlat keretében minden megyében tartottak interaktív bemutató napot. Akiket felkértek az együttműködésre, az első hívásra vállalták a részvételt, és a diákok megnyerése is könnyen ment. A parancsnok úgy véli, az elmúlt időszakban sikerült növelni a fiatalok honvédelem iránti érdeklődését.

Fontos tapasztalatként említette, hogy mivel a sorozás bemutató jellegű volt, felületesebb orvosi, alkalmassági vizsgálatot végeztek el, de ezek a vizsgálatok is több fiatalnál rámutattak különböző kezelendő orvosi problémára, amelyekről nem is tudtak.

A parancsnok elmondta: a Feltöltés elnevezésű gyakorlatot 2008 óta minden évben megtartják, nincs köze az aktuálpolitikai, geopolitikai helyzethez, az ukrán válsághoz sem. Ugyanakkor megerősítette, hogy az ukrán helyzet is igazolja, milyen gyorsan állhat be változás egy ország biztonságában. Hangsúlyozta: nem lehet úgy végrehajtani valamit különleges jogrendben, amire nem készülnek fel békeidőben. Csak olyan ország tud nyugodtan élni békeidőben, amelyik felkészül a nem békeidőben adódó feladatokra is.

Vanyur Tibor szerint olyan ez, mint a biztosítás: az emberek megkötik, de bíznak benne, hogy soha nem kell pénzt kapniuk belőle. Ezzel a gyakorlattal is felkészülnek a különleges jogrendben életbe lépő hadkötelezettség sorozására, de bízva abban, hogy valós, éles helyzetben soha nem fogják végrehajtani, mert az azt jelenté, hogy az ország háborús veszélyhelyzetben van.

Az MH HKNYP parancsnoka azt mondta, a hetekig tartó országos gyakorlat eredményeinek részletes kiértékelése decemberre várható.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 766 megtekintés

Videó: 52 651 154 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534787

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh