http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/7272-a-megujulo-aramtermelest-osztonzi-a-metar#sigProIdc7d634c774
Az új hazai megújuló villamosenergia-termelés támogatási rendszer (Metár) célja, hogy segítse a megújuló energiára vonatkozó 2020-as célkitűzések teljesítését, valamint a megújuló energiaforrásból áramot előállító termelők piaci integrációját - összegezte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI megkeresésére.
A hivatal közölte: a júniusban elfogadott Metár az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának kézhezvételét követően indulhat el, azután az újonnan belépő megújulóáram-termelők már csak az új rendszerben kaphatnak működési támogatást.
A MEKH tájékoztatása szerint a Metár legnagyobb újdonsága, hogy a nagyobb termelők csak versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban nyerhetnek el támogatást.
Az új szabályozás három kategóriába sorolja a zöldenergia-termelőket. A legkisebb, 0,5 megawatt (MW) kapacitás alatt ugyanaz a kötelező átvételi rendszer (KÁT) vonatkozik az erőművekre, mint eddig, kivételt a szélerőművek jelentenek. Továbbra is a kötelező átvételben részesülhetnek az Európai Unió szintjén jelentős technológiai újítást bemutató demonstrációs projektek.
A 0,5 és 1 megawatt közötti termelők kategóriája a Metár speciális, egyedi támogatásokkal ellátott rendszere. Az 1 megawatt feletti, megújuló energiákat hasznosító erőművek a prémium támogatási rendszerbe tartoznak; beruházói pályázatokon indulhatnak, és a szabadpiacon értékesíthetik az áramot.
A kötelező átvétel (KÁT) esetében a megújuló forrásból előállított áramot támogatott áron átveszik a termelőtől. A prémium típusú rendszerben a termelőnek magának kell vevőt keresnie a villamos energiára a piacon. Ez arra ösztönzi a termelőket, hogy a piaci árak változásához igazítsák a termelésüket, azaz lehetőség szerint akkor termeljenek, amikor arra nagyobb igény van - ismertette a MEKH.
A támogatást jelentő prémium az adminisztratív módon meghatározott, vagy pályázat eredményeként kialakuló támogatott ár, valamint a havi referencia piaci ár különbségeként alakul ki.
A prémium típusú támogatás a legalább 0,5 megawattos erőművekre, illetve a szélerőművekre kötelező.
Amikor a támogatások mértéke pályázatok keretében, versenyben alakul ki, a legolcsóbb ajánlatot tevő megújuló energiaforrást felhasználó termelők kaphatnak támogatást, az ajánlatuknak megfelelő ár mellett. Megfelelő verseny esetén így csökkenhet a támogatás mértéke, illetve a támogatás rugalmasan igazodhat a változó költségszinthez - hangsúlyozta a MEKH. A támogatás pályáztatása a legalább 1 megawattos erőművekre és a szélerőművekre kötelező.
A 0,5 és 1 megawatt közötti zöldenergia-termelők prémium típusú támogatást kaphatnak, de ezt pályázat nélkül is megszerezhetik, a szélerőműveket kivéve. A támogatott árat esetükben kormányrendelet határozza meg, hasonlóan a jelenlegi KÁT-árakhoz. A támogatás időtartamát, illetve a támogatás alá eső maximális villamosenergia-mennyiséget a MEKH határozza meg.
További jelentős újdonság a Metár-rendszerben a "barna prémium", ami a KÁT-ból kikerülő, biomasszát vagy biogázt felhasználó erőművek gazdaságos továbbműködtetését szolgálja. A jelenlegi piaci árak mellett támogatás nélkül nem lenne gazdaságos ilyen erőművekben termelni, ugyanakkor az új erőművek építéséhez szükséges támogatáshoz képest viszonylag kis költséggel ezek működésben tarthatóak lehetnek. Ez lehetővé teszi a kitűzött 2020-as célértékek kisebb költség melletti elérését - jelezte a MEKH.
A jelenlegi hazai megújuló villamosenergia-termelési és működési támogatási rendszer (KÁT) az utolsó hatályos szerződés kifutásáig - de legkésőbb 2045-ig - marad életben.
Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra teljes energiafelhasználásának 14,65 százaléka megújuló forrásokból származik majd.
Forrás: MTI