http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/7853-jovore-tovabb-emelkedik-a-ketgyerekesek-csaladi-adokedvezmenye#sigProIdba1e9ab46f
Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Novák Katalin a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a kormány 2015-ben döntött arról, hogy 2019-ig a duplájára emelik a két gyereket nevelők családi adókedvezményét, vagyis a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra. A 2017-es emelésnek köszönhetően jövőre havonta 30 ezer forintot tud megtakarítani a mintegy 350 ezer kétgyerekes család - közölte az államtitkár.
Az egy, illetve három vagy több gyereket nevelők esetében nem változik az összeg, ők továbbra is tízezer, illetve gyerekenként 33 ezer forint kedvezményt tudnak érvényesíteni - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a családtámogatási rendszer gerince a - 2011-ben bevezetett és azóta folyamatosan bővített - családi típusú adózás, amelynek lehetőségével évente körülbelül egymillió család él.
Novák Katalin kiemelte, Magyarország majdnem kétszer annyit költ családtámogatásra mint az OECD átlag. Utóbbi a GDP 2,55 százalékát jelenti, Magyarország ezzel szemben 2017-ben a költségvetés 4,7 százalékát, 1741 milliárd forintot fordít családtámogatásra. Ez 14 százalékkal, 216 milliárd forinttal magasabb, mint a 2016-os összeg.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a januárban esedékes alanyi jogon járó családtámogatások - családi pótlék, gyermekgondozási segély és gyermeknevelési támogatás - kifizetését előrébb hozták, így a családok még karácsony előtt megkapják ezt az összeget.
Ezzel a döntéssel a családok anyagi mozgásterét szeretnék növelni az ünnepek előtt - tette hozzá.
A posta hétfőn kezdi meg a családtámogatások kifizetését azoknak, akik a lakcímükre kérték a folyósítást, akik pedig folyószámlára, bankszámlára kapják, azoknak december 21-23 között utalják el - tette hozzá. Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, és a családok is érezzék, hogy Magyarország erősödik.
Nemcsak egyre többen dolgoznak az országban, hanem egyre többet tudnak a családok a fizetésükből félretenni és a gyereknevelésre fordítani. Az elmúlt években folyamatosan csökkentette a kormány az adókat, és ezt tovább folytatja majd - jelentette ki Novák Katalin.
Forrás: MTI