Korábban több alkalommal hírt adtunk arról, hogy a korábban az Év Fája díjat elnyert – a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja által örökbe fogadott – pécsi havi-hegyi mandulafa Magyarországot képviselve Európa Fája kitüntető címért verseng. A mezőny nagyon erős, minden szavazatra szükség van!

Az Európa Fája verseny a végső szakaszához ért. Az utolsó héten (február 22. és 28. között) a szavazás titkos, a szavazatok száma ebben az időszakban nem látható, így még izgalmasabb a küzdelem.

A szervezők rajzpályázatot hirdetnek általános iskolás tanulók körében. A jelentkezőknek A/4-es méretben, tetszőleges technikával kell megörökíteniük a havi-hegyi mandulafát, s a rajz hátoldalára a nevet, életkort, elérhetőséget feltüntetni, majd a JPM Természettudományi Múzeumába eljuttatni (Szabadság utca 2.) 2019. február 28-áig. A legszebb három rajzot kiküldik Brüsszelbe, az Év Fája eredményhirdetésre, ahol a többi fa rajzai között lesz kiállítva. A díjazottak élményajándékokat is nyernek.

A középiskolások számára az utolsó hét napra "Utolsó hajrá a mandulafáért" címmel szelfikampányt indítanak. A diákok ráhangolódását Beck Zoli szelfije is segíti. Aki játszani szeretne, készítsen a mandulafánál barátaival egy szelfit, majd a képet ossza meg ismerőseivel, s bejegyzésként tegye fel a „Természet és Múzeuma” Facebook oldalára! A határidő ez esetben is február 28. A megosztók között pécsi és Pécs környéki élményajándékokat sorsolnak ki.

A Jurassic Túraklub kisfilmet készített a mandulafáról jellegzetes pécsi zenékkel (Halott Pénz, 30Y), neves személyiségek – pl. Beck Zoltán énekes, Dévényi Sándor építész, Köles Ferenc színművész – közreműködésével.

A JPM és a nemes célért sokat fáradozók köszönik az eddigi számtalan támogatást, a sok ezer szavazatot. Jelenleg a 2. helyen áll a mandulafa a versenyben, így jó eséllyel nyerhet még. Aki teheti, szavazzon, induljon a pályázatokon, hajrá pécsi mandulafa! Szavazás: europai ev faja

Forrás: Janus Pannonius Múzeum

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 084 789 megtekintés

Videó: 48 315 027 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922868

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh