A veszettség elleni védekezés fontos eleme rókák immunizálása. Baranya megyében április 3. és 8. között végzik a folyamatot, melynek során repülőgéppel vakcina tartalmú csalétket helyeznek ki lakott területen kívül, erdőkben, mezőkön.

Ennek elfogyasztása háziállatok számára felesleges, és csökkenti annak az esélyét, hogy a rókák védetté váljanak. Így április 3–29-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el a megyében.

A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium-műanyag fóliában található a vakcina.

Hazánkban a veszettség a vakcinázási programnak köszönhetően mára ritkán fordul elő. Emberi megbetegedésre 1994 óta nem került sor. Állatok esetében legutóbb 2017 márciusában mutatták ki a vírust Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy rókában és két kecskében. 2018-ban és 2019-ben mindezidáig nem találtak Magyarországon veszett állatot.

Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó szabályai alapján a betegség utolsó előfordulásától számított két év után tekinthető veszettségtől mentesnek egy ország, ha ezt a vizsgálati adatok is alátámasztják.

A betegség esetleges megjelenése, illetve az ország mentességének igazolása szempontjából egyaránt fontos, hogy a lakosság jelentse az állategészségügyi hatóságnak, ha veszettség gyanúja merül fel akár házi- akár vadállatokban.

Bár gyakran érkezik bejelentés lakott területen látott rókákról, ezek általában egészséges rókák, melyek a nem megfelelően tárolt hulladékból szedik táplálékukat, a jelenlétük önmagában nem jelenti a veszettség gyanúját. A veszett állatok agresszívak vagy éppen feltűnően szelídek lesznek (a vadállatok néhány lépésre megközelíthetők, megfoghatók), esetleg görcsrohamok vagy bénulásos tünetek figyelhetők meg.

Ilyen tünetek esetén a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vadállatok esetében a vadászati hatóságot kell értesíteni.

Forrás: bama.hu / portal.nebih.gov.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 852 megtekintés

Videó: 52 643 888 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534280

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh