http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/13248-barath-emoke-becsi-baratok-hangverseny#sigProId29b2f7320f
A Pannon Filharmonikusok egyes koncertjei már szinte a világ bármely pontjáról elérhetőek az online, élő közvetítés segítségével. Így a zenekar 2020. szeptember 19-én szombaton, Bécsi barátok címmel meghirdetett hangversenye, - amelynek sztárvendége Baráth Emőke szoprán operaénekes, - a Kodály Központ hangversenytermében is, vagy akár otthon is látható, hallható lesz.
A PFZ szeptember 9-én megtartott sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója hangsúlyozta, hogy az élő közvetítés elindítása nem egyszerűen a Covid-járvány okozta kihívásokra adott friss válasz. Elmondta, hogy tíz éve, amikor a Kodály Központ épületének beruházása elindult, terveik között szerepelt az élő közvetítéseket is kiszolgáló technikai háttér létrehozása. „Amióta azonban a zenekar vezetése először fogalmazta meg az online térben való jelenlét fontosságát, a vírus miatt nyilván egészen megváltozott a kontextus.” – emelte ki Horváth Zsolt.
A kényszerűségben a lehetőséget látják, így igyekeztek a legjobb módját megtalálni annak, hogyan lehet a zenekar által képviselt magas zenei minőséget a kamerák és az internet segítségével maradéktalanul közvetíteni akár Tokiótól New Yorkig. Elhangzott, hogy ez a fejlesztés forrásigényes, azonban elengedhetetlen, a zenekar keresi az online platform kiépítéséhez a támogatókat. „A zenekar már lemez-minőségben szólal meg, ez magabiztosságot ad ahhoz, hogy bármely élő közvetítés alkalmával most a világ elé lépjen ki.” – jegyezte meg a zenekar igazgatója.
A Pannon Filharmonikusok évadnyitó hangversenye Balog József, a világ nagy színpadain elismert Lajtha-, és Liszt-díjas zongoraművész fellépésével egyben méltó nyitánya volt az élő közvetítések sorának. A zenekar művészeti vezetésének szándéka szerint a szeptember 19-i koncert Baráth Emőke szoprán operaénekes közreműködésével olyan különleges zenei élményt kínál a közönségnek, amely a világ bármely pontján érdeklődésre tarthat számot.
A Bécsi barátok című est ugyanis Baráth Emőke személye köré épül, aki a Junior Prima díj elnyerése után az elmúlt évtizedben sorra hódította meg Európa, az Egyesült Államok, illetve Japán hangversenytermeit, így esetében talán a „sztárvendég” titulus sem túlzás. A művésznő a brüsszeli Queen Elisabeth zenei verseny döntőse, a Verbier Fesztivál nagydíjasa, a Karlovy Varyban tartott Antonín Dvořák Nemzetközi Énekverseny III. helyezettje.
Berlinben 2019. októberében vehette át a legjobb fiatal énekművész kategóriában a rangos Opus Klassik-díjat. Érdekességként említi a szakma, hogy első nemzetközi sikerét egy nadrágszerep hozta a Julius Caesar Sestójaként – holott a művésznő nem csak ragyogó szoprán, de gyönyörű nő is. Voglio cantar címmel készített különleges lemezt olyan zenei anyagból, amelynek szerzője részben az a Barbara Strozzi, aki korának nagyon kevés női zeneszerzői közé tartozik.
Az album 2020. elején az International Opera Award versenylistájára (így a szakma figyelmének középpontjába) került, amelynek eredményhirdetése később várható. A világhírű kontratenor sztár, Philippe Jaroussky Cavalli-operarészleteit tartalmazó lemezén Baráth Emőke is közreműködik.
A hangverseny dirigense a korszak alapos ismerője, Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere.
„András szabad kezet adott nekem, hiszen tudja, hogy mennyire szeretek Mozartot énekelni. Tulajdonképpen ő ajánlotta azt, hogy legyen egy közös bécsi klasszikus koncertünk, és úgy gondolom, hogy egy nagyon szép műsort sikerült kialakítanunk. Haydn- és Mozart-operákból emeltem ki áriákat, amelyek mellé András választotta ki a zenekari műveket, így igen változatos koncertre számíthat a közönség. Fontosnak tartom, hogy ezúttal egy egész estét énekelhetek csak bécsi klasszikus művekből, ráadásul a számomra legkedvesebbekből.” – nyilatkozta Baráth Emőke a Papageno-nak.
Közismert és ritkán hallható kompozíciók, Mozart és Haydn remekművei igazi zenei csemegéknek ígérkeznek, Vass András állandó karmester elhivatottsága a zenei kor és műfaj iránt garantálja a művek megfelelő megszólaltatását.
Az online közvetítés a következő linken érhető el: online-pfz.jegy.hu/#/event/becsi-baratok
Tájékoztatták a közönséget arról, hogy a jegyváltás hasonló bármely internetes vásárláshoz, regisztráció után bankkártyával lehet fizetni, a visszaigazoló email tartalmazza a linket, amire kattintva elérik a közvetítést. Az élő adás, az internetes kapcsolat a koncert meghirdetett időpontjában kezdődik, a hangverseny kezdésében azonban pár perc eltérés lehet. Úgy, ahogyan a hangversenyteremben, ha a műsor hossza igényli, 20 perces szünetet tartanak.
A zenekar felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány legújabb intézkedései alapján az eddig megszokott helyszínek mellett a mozikban, a színházakban és a hangversenytermekben is kötelező a maszk viselése az előadások alatt.
Forrás: MTI