http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/13265-hauni-iden-is-szamos-helyen-onkenteskedik-baranyaban#sigProId9e9b3ae6d3
A HAUNI Hungária közel kétszáz önkéntessel, hét helyszínen dolgozott az elmúlt hétvégéken. Az óvodák, játszóterek felújításához az eszközöket és anyagokat a vállalat biztosította, a haunisok, szülők, családtagok pedig a szabadidejüket szánták az önzetlen segítségnyújtásra.
Az önkéntes napok hagyománya 2018-ból ered a HAUNI Hungáriánál. Rögtön az első alkalom óriási sikert aratott, a túljelentkezés miatt nem is jöhetett mindenki, aki szeretett volna. Így nem csoda, hogy az önkéntes napokból hagyomány lett és az eredetileg tervezett évi egy-kettővel szemben, idén tucatnyi helyszínre vonulnak fel a haunisok segíteni.
„A HAUNI rendszeres támogatója társadalmilag fontos ügyeknek, de egészen más dolog átadni egy csekket vagy a saját munkánkkal hozzájárulni valaminek a szebbé-jobbá tételéhez. Ezt a kollégák is érzik, ezért nagyon népszerű körükben a segítségnyújtásnak ez a formája” – mondta Katona Gábor, a HAUNI ügyvezetője, aki maga is rendszeresen részt vett az önkéntes napokon.
Az idén a járványhelyzet miatt csak ősszel indultak be az önkéntes projektek. Az elmúlt két hétvégén hét helyszínen, kétszáz önkéntes dolgozott. Pécsett az ANK óvodáknál, a Maléter Pál utcai játszótéren, az Enyezd úti és a kelet városrészi óvodákban, Cserkúton a játszótéren, Komlón pedig a minizooban vonultak fel a haunisok.
Főként festettek, felújítottak és játszótéri elemeket hoztak rendbe. A gyár egyrészt az anyagokat és az eszközöket adta, de egy ebédre is vendégül látta az önkénteseket. Érdekesség, hogy az önkéntes projekteket nem a cégvezetés választja ki, hanem a kollégák maguk tehetnek rájuk javaslatot és az ötletgazdák részt vesznek a szervezésben. Így a saját lakókörnyezetükben, a gyerekeik óvodájában-iskolájában tudják szebbé tenni a környezetet.
A tervek szerint októberben további négy további helyszínen végeznek önkéntes munkában felújítást a vállalat munkavállalói.
Forrás: HAUNI Hungária Gépgyártó Kft.