http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/13817-a-komloi-kodaly-zoltan-enek-zenei-katolikus-altalanos-iskola-es-ovoda-varja-leendo-novendekeit#sigProIdd3259280d8
Korszerű eszközökkel, keresztényszemléletű pedagógiai módszerekkel és számos speciális szakkörrel várja a gyermekeket a megye kiemelkedő oktatási intézménye, a város legkorszerűbb iskolája.
Mivel az iskolának beiskolázási körzete nincs, ezért szeretettel vár minden családot, akiknek fontos a családias hangulat, gyermekközpontú nevelés, egyénre szabott gondoskodás.
„A katolikus nevelés során az evangéliumi értékek állnak a középpontban. Számunkra fontos, hogy olyan családokkal működjünk együtt, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak gyermekük iskolai mindennapjairól” – mondta Ormándlaky Dalma intézményvezető, aki hisz benne, hogy a szülők szeretnék, ha gyermekük könnyen boldogulna az életben, éppen ezért vállalja, hogy velük és pedagógus kollégáival együtt a nevelésben karöltve csiszolja a diákok személyiségét új utakat feltáró, felkészült, de a hagyományos értékek mentén. Ugyanis a stabil keresztény értékrend képessé teszi a gyermekeket a világban való eligazodásra, a szabad választás során a jó döntéshozatalra és abban, hogy boldog, kiegyensúlyozott emberekké váljanak.
A specifikációk között szerepel az épület könnyű megközelítése, mivel az központi elhelyezkedésű Komló városában; a teljesen megújult infrastruktúra; a gyermekbarát környezet, illetve a gazdag eszközpark, melynek köszönhetően a diákok olyan technológiai eszközökkel ismerkedhetnek meg, mint a robotika, a 3D nyomtatás és a fotó-, valamint videó előállítás.
Az iskolában az ének-zene, mint művészeti neveléssel párhuzamosan az idegen nyelv oktatása már az 1. évfolyamtól heti két nyelvórával elkezdődik. Fontos, hogy nem elsősorban zenészek nevelése a cél, hanem a zene és a kóruséneklés erejével való személyiség formálás, közösségteremtés. Az idegen nyelv elsajátítását - a városban egyedülállóan tevékenységbeágyazott nyelvoktatással segítik a pedagógusok. Mint Ormándlaky Dalma elmondta, társaival együtt arra törekszenek, hogy a tantárgyi tudás mellett a nevelés, a szeretve nevelés kapja a legnagyobb hangsúlyt.
„Úgy gondoljuk, a hogyan sokkal maradandóbb, mint a mit! Ezért példaként is állva a gyerekek előtt lelkiismeretes, odaadó munkát várunk el minden kollégától, bármely munkakört tölt be, hiszen jelenlétükkel, viselkedésükkel, munkavégzésükkel, saját személyes példájukkal is nevelnek!”
A választható foglalkozások közt elérhető varrószakkör, küzdősport, falmászó szakkör, vadonlakó természetjáró szakkör, foci, vívás, origami-, kínai nyelv-, informatika szakkör, újságírói műhely, pénzügyi vetélkedőre való felkészítő program.
AZÉRT JÓ VÁLASZTÁS A KODÁLY...
- mert kis létszámú osztályokban, szeretetteljes légkörben oktatunk-nevelünk.
- mert a katolikus értékek biztosítják a teljes emberré válás lehetőségét.
- mert emelt szintű ének-zene oktatás, kórus- élet folyik iskolánkban.
- mert tevékenységbe ágyazott nyelvoktatással gazdagított angol-, német nyelvórákon tanulhatnak diákjaink.
- mert sokszínű iskolai programok (közösségi, csapatépítő rendezvény, hangverseny, csendes nap, táborok) segítik a szabadidő hasznos eltöltését.
- mert szakkörök, foglalkozások gazdag választékát kínálja (többek között: kínai nyelv, scola, idegen nyelvi társalgás, kézműves foglalkozás, sporttevékenységek).
- mert nagy hagyománnyal rendelkezik, melyet újszerű gondolkodásmóddal ötvöz oktatás és nevelés területén.
- mert új, modern, gyermekbarát környezet várja a tanulókat.
- mert a gyermekétkeztetés újragondolt, a gyermekek által kedvelt változatban kerül megvalósításra a jövő tanévtől.
- mert mindenki számára jól megközelíthető helyen, a belváros központjában helyezkedik el.