Dr. Szakács László országgyűlési képviselő támogatásának köszönhetően ismét elérhető és nézhető a május elsejével megszűnt komlói televíziók archívuma a Komló Média honlapján.

Megegyezés született az archívum ideiglenes visszaállításáról Magyar Ferenc tulajdonos és Dr. Szakács László országgyűlési képviselő között.

Az állami és önkormányzati támogatások elvonása miatt a város televízió nélkül maradt, azonban 10 év alatt jelentős méretű archívum került digitalizálásra, és vált elérhetővé a lakók és érdeklődők számára. Itt kell megjegyeznünk, hogy az önkormányzati támogatás elvonására Polics József egyszemélyi döntése miatt került sor.

A szervert és a honlapot saját költségén tartotta fenn egy évtizeden keresztül Magyar Ferenc, aki a televízió bezárása után az archívumot felajánlotta az önkormányzat számára megvételre, azonban erre a mai napig nem kerülhetett sor.

Hogy a komlóiak ne maradjanak e 27 évnyi – a városlakók életét átölelő – ritka archívum nélkül, ezért azt Magyar Ferenc ismét elérhetővé tette a Komló Média honlapján (komlomedia.hu/videok).

– Nagyon örülök, hogy a város és a térség egy több évtizedes kulturális öröksége nem veszik el. Talán nem telik el nap, hogy ne keresnének meg  az archívum visszaállítására vonatkozó kérelemmel. Dr. Szakács László – úgy érzem – együtt gondolkodik a komlói lakókkal, és hetente egyeztet velem, hogy mi módon lehetne visszaállítani ezt az elmúlt évtizedek emlékeit őrző egyedi gyűjteményt – mondta el Magyar Ferenc a komlói televízió volt vezetője.

– Nagy örömömre szolgál, hogy sikerült megállapodni Magyar Ferenccel az archívum ügyében, hiszen engem is nagyon sokan megkerestek. Köszönöm szépen az együttműködést Magyar Ferencnek, – a nyitottságát, tárgyalókészségét, – és a Komló Televízió stábjának. Bízom benne, hogy hosszú távra megoldódik a hatalmas kulturális örökség hozzáférhetősége. Ez a több évtizedes anyag a helyi közösségnek egy olyan kulturális kapcsolódási pontja, mely mindenki számára elérhető kell legyen. Bízom benne, hogy a nézők örömüket lelik benne, ha böngészik ezt az egyedülállóan széles spektrumú gyűjteményt – nyilatkozta Dr. Szakács László országgyűlési képviselő.

Augusztus 16-tól ismét elérhető a közel 10 ezer videóanyagot tartalmazó archívum, melyet a leállás (május elseje) óta további 2,4 millió alkalommal látogattak meg. Köszönet érte!

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 258 megtekintés

Videó: 52 652 087 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534957

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh