http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/14618-a-pannon-filharmonikusoknak-a-musikvereinban-indul-sorozata-a-harmadik-fovaros-meghoditasara-keszul-az-egyuttes#sigProId0da8d03033
A Pannon Filharmonikusok október 31-én a bécsi Musikverein évtizedes múltra visszatekintő Musik der Meister sorozatába kapott meghívást. A hazai együttesek közül a Pannon Filharmonikusoknak Bogányi Tibor vezető karmester vezényletével sikerül elsőként a rangos hangversenyteremben sorozatot indítania, felkérésre.
Európa Kulturális Fővárosa és Magyarország fővárosa után az együttes a zene fővárosának közönsége előtt méretteti meg magát. A pécsi székhelyű szimfonikus együttes mára a magyar zenei élet megkerülhetetlen művészeti társulata, melyet a nemzetközi elismerés igazol. A berlini Phliharmonie nagytermében is bemutatkozott zenekar első bécsi koncertjét már az idei évadban követi egy újabb, majd három évadon át kettő-kettő. A Bogányi Tibor vezető karmester által dirigált koncerteken magyar vendégművészek lépnek fel, a műsoron magyar és finn művek is szerepelnek.
A Pannon Filharmonikusok az egyetlen nem fővárosi együttes Magyarországon, amely több mint 15 éve sikeres bérletsorozatot tart fenn a Müpában. A zenekar a szakmai megmérettetésen túl a jelenlétével annak bizonyítására tett sikeres kísérletet, hogy a zenei minőség vonzza a közönséget, és nem számít, hogy hol van az előadó hivatalos székhelye. A pécsi Kodály Központ rezidens zenekara az elmúlt években számos rangos európai koncertteremben fellépet Zürichtől a bécsi Konzarthauson át Berlinig. E fellépések mindezidáig un. zenekari turnék keretében zajlottak.
Valódi áttörést jelent a magyar zenei élet történetében, hogy 2021 októbere és 2023 júniusa között összesen hat alkalommal léphet fel az együttes a bécsi Musikverein nagytermében, az évtizedes múltra visszatekintő Musik der Meister sorozat keretében. Ahogy azt a sorozat vezetője elmondta, a meghívás alapja a zenekar megbízható, minőségi színvonala, amely a művelt és zeneileg elkényeztetett bécsi közönség számára elsődleges szempont.
„Számos példa látható arra, hogy zenekarok promóciós céllal kibérelnek egy-egy termet, hogy elmondhassák, hogy felléptek ott.
A termek elképesztő áraikkal korlátozzák azok számát, akik ezt meg tudják tenni, de mégis van erre gyakorlat. A Pannon Filharmonikusok büszke arra, hogy kizárólag szakmai reputációjának köszönhetően felkérést kapott a bécsi komolyzenei élet egyik legrégebb óta futó sorozatába a világ egyik legrangosabb koncerttermébe, a Musikvereinba.” mondta Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója.
A Kodály Központ rezidens zenekarának fővárosi jelenléte és korábbi nemzetközi turnéi már bizonyították, hogy a nemzeti címet is viselő együttes valóban a magyar kultúra nagykövete. A zene fővárosába, a bécsi Musikvereinba koncertsorozatra meghívást kapni e hazai felismerés nemzetközi elismerése. Az október 31-i koncerten elhangzó műsor szintén a zenekar és karmestere nemzetközi beágyazódását tükrözi. Wolfgang Amadeus Mozart Szabadkőműves gyászzenéje, Richard Strauss Négy utolsó éneke után a finn Jean Sibelius VII. szimfóniája, végül pedig az idén 210 éves magyar származású zeneszerző, Liszt Ferenc Les Préludes című műve hangzik el.
„Minden komolyzenével foglalkozó előadó gyerekkori álma, hogy egyszer az aranyteremben játszhasson. Kiváltság ott lenni, annak a teremnek a karmesteri pódiumán. Személyesen engem négy koncertre kértek fel, melyből külön megtiszteltetés számomra, hogy évadonként két alkalommal a saját zenekarommal, a Pannon Filharmonikusokkal is felléphetek. A közös munka eredményeként méltóvá váltunk arra, hogy a bécsi közönségnek örömet szerezzünk a zenénkkel.” mondat Bogányi Tibor vezető karmester.
Az októberi fellépést a 2021/2022-as évad májusában újabb koncert követ, melyen Bogányi Tibor vezető karmester és Várdai István pécsi születésű, mára világhírt szerzett csellóművész, a Bécsi Zeneakadémia csellóprofesszorának közös játékában is gyönyörködhet a zene fővárosának publikuma.
Forrás: Pannon Filharmonikusok