Több mint 30 milliárd (mintegy 9680 milliárd forint) euró hiányzik ahhoz az elkövetkező évek költségvetési terveiből, hogy Németország meg tudjon felelni a NATO elvárásainak, és a megfelelő mértékben fejleszteni tudja védelmi képességeit - jelentette hétfőn a Die Welt című konzervatív német lap.

A tervek szerint Berlin jövőre 44,9 milliárd eurót fordít majd honvédelemre, 1,7 milliárd euróval többet mint idén, ám 2021-től 2023-ig 44,1 milliárd euróról 43,9 milliárd euróra csökken a védelmi költségvetés, ami a bruttó hazai termék (GDP) arányában kifejezve is csökkenést jelent, 1,37 százalékról 1,24 százalékra. A NATO-szövetségesek arra tettek ígéretet, hogy 2024-re a GDP 2 százalékára emelik katonai kiadásaikat.   

A Die Welt arra is felhívja a figyelmet, hogy ezzel a kormány szembemegy saját koalíciós szerződésével is, amelyben a kormánypártok a haderő folyamatos fejlesztése mellett kötelezték el magukat, és a GDP-hez mérten 1,5 százalékos védelmi kiadásokkal számoltak. Ehhez hiányzik a lap értesülése szerint a következő négy évben mintegy 33 milliárd euró. Jövőre hatmilliárd euró, 2021-ben 10, 2022-ben 13, 2024-ben pedig már 14 milliárd euró lesz a felhalmozott finanszírozási hiány az eredetileg kitűzött tervekhez képest.   

A Die Welt birtokába jutott bizalmas jelentés kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen számok mellett nem tarthatóak a védelmi képességek fejlesztésére vonatkozó célok, és döntést kell hozni arról, hogy mely tervbe vett projekteket valósítják meg és melyeket halasztják el.    

A nagyberuházások közül így veszélybe került a nehéz szállítóhelikopterek beszerzése, az MKS-180 fregattok hadrendbe állítása, illetve a légvédelmi képességek fejlesztése, amelyek terén a német hadsereg a NATO szerint jelenleg "kritikus kapacitáshiánnyal" küzd.   

Hiányozhatnak források a nemzetközi együttműködésben megvalósított fejlesztésekhez, így európai drón, harci repülő és harckocsi kifejlesztéséhez is. Halasztást szenvedhet emellett alkatrészek beszerzése, a lőszerraktárak feltöltése, valamint a Tigris harci helikopterek fegyverrendszereinek korszerűsítése is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 211 megtekintés

Videó: 52 657 716 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535337

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh