Befejeződött a Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány XII. Országos Tanulmányi Versenye a Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben (EGYMI).

Polics József Komló város polgármesterének köszöntő szavai után megkezdődött a maratoni díjkiosztó, ahol a negyedik és ötödik helyen végző diákok oklevelet vehettek át, míg az első három helyezett az oklevél mellett ajándékcsomagban is részesült, melyben a tantárgyakra jellemző jutalmak is helyet kaptak. A felkészítő tanárok is ajándékcsomagokkal távozhattak a díjkiosztó után.

– Köszönjük azt, hogy Komló városát, a komlói intézményt választották ennek a többnapos rendezvénynek a helyszínéül. Büszke vagyok arra, hogy a komlói intézmény kiérdemelte azt, hogy egy ilyen országos rendezvény helyszínéül szolgálhat. Gratulálok ehhez a hétvégéhez, gratulálok az itteni elért eredményekhez. Úgy gondolom, hogy teljesen mindegy, hogy vannak első, második, harmadik, negyedik helyezettek, azáltal, hogy a csapat együtt volt és a gyerekek és nevelőik együtt tölthettek el egy ilyen időszakot, és tapasztalatot is cserélhettek, ez az egyik legnagyobb eredménye és értéke egy ilyen találkozónak – mondta el Polics József polgármester köszöntő beszédében.

– Az eredményeket értékelve a százalékokat tekintve 60% felett teljesítettek a versenyzők. A matematika egy kicsit gyengébben ment a gyerekeknek, de a többi tantárgyból nagyon szépen szerepeltek. A 60% feletti teljesítmény jónak mondható amellett, hogy kaptunk olyan visszajelzést a kollégáktól, hogy nehéznek találták a feladatokat. Mi mégis úgy voltunk vele, hogy mégiscsak tehetséggondozás, válogatott gyerekek vannak, tehát az iskolák igyekeznek a legjobbakat, a legjobb gyerekeiket ideküldeni,  akkor azok bizonyítsanak, hogy tényleg ők a legjobbak – összegezte tapasztalatait Pomázi Zsóka, a verseny szervezője.

A komlói tanulók szép eredményekkel zárták a versenyt.

Az ötödik évfolyamban informatikából Lak Márton első helyezést ért el.

A hatodikosok két dobogós helyet szereztek meg informatikából. Schmidt Csaba a harmadik, míg Mészáros Szilveszter a második lett.

Ugyancsak informatikából jeleskedtek a hetedikes EGYMI-sek. Orsós Mihály a második, Szigeti Dávid az első helyen végzett.

A nyolcadikosok közül harmadik Máté Levente, az első Orsós Zoltán lett.

Informatika felkészítő tanár: Matúz Éva.

Az ötödik évfolyam magyar versenyét Benkő Cintia nyerte.

Felkészítő tanára: Ferencz Csilla.

Horváth Ferenc Viktor természetismeretből a harmadik helyen zárt az ötödikesek között.

Felkészítő tanára: Ferencz Csilla.

A hatodikos Sárközi Olivér az első helyet szerezte meg történelemből.

Felkészítő tanára: Mailach Petra.

A díjátadóról készült képgalériánkat ITT lehet megtekinteni.

Kapcsolódó korábbi hírünk: SNI-s tanulók országos versenye Komlón

Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány XII. Országos Tanulmányi Versenye támogatók

A verseny győzteseinek teljes névsorát itt olvashatják:
Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány XII. Országos Tanulmányi Versenye, eredmények

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 56 699 832 megtekintés

Videó: 33 669 539 megtekintés

Látogatók

Összesen5589779

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh