http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/15758-megujult-a-park-a-pecsi-balokany-ligetben#sigProId041daf134d
Megnövelték a zöldfelületet, árnyékos játszóteret hoztak létre és új padokat helyeztek ki a - 2010-es kulturális főváros program keretében felépített Kodály Központ és Zsolnay Kulturális Negyed között elhelyezkedő - pécsi Balokány-ligetben.
A baranyai megyeszékhely városüzemeltetési feladatait ellátó Biokom NKft. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a parkot üzemeltető egyesület és a társaság összefogásának köszönhetően felújították a tószínpad előtti nézőteret, új díszburkolatot raktak le, rendbehozták a tó körüli sétányt, felújították a szökőkutakat, valamint új padokat helyeztek ki.
A mintegy tízmillió forintba kerülő beruházás keretében a tó környezetében csaknem háromezer virágpalántát és háromszáz cserjét, valamint tizennégy facsemetét ültettek el.
Az üzemeltető Balokány-ligetért Egyesület egy állandó büfé megnyitását is tervezi a tó melletti közösségi épületben, továbbá hamarosan a csónakázás is újraindulhat a tavon - jelezték a kommünikében.
A közleményben beszámoltak arról is, hogy más pécsi parkokban is várhatók felújítások: az Éger-völgyben már zajlanak a munkálatok és hamarosan megkezdődik a Melinda park, a Magyar Lajos-tömb, továbbá a Keller János-tömb megújítása.
Forrás: MTI / biokom.hu