Az elmúlt két év a változásokról szólt Komlón. Számos negatív tendencia fordult meg és váltott át kedvezőbe, elég csak a munkanélküliségi ráta csökkenésére vagy a város adósságspiráljának megállítására gondolni. Ezeknek a hatásait már most is sokan érzékelik a településen, de rövidesen még több ember találkozik majd az ezekből fakadó előnyökkel.

Hosszú idő után a tavaly nem növekedett a város tartozásállománya. Megállt az adósság-spirál: csak az előző évivel megegyező összegű működési hitelt vett fel a város. Idén a helyzet tovább javult: az év elején elfogadott költségvetés negyedével kisebb hiánnyal számolt, mint 2011-ben. Azóta pedig az ÖNHIKI-támogatásnak és más, a kormánytól érkező bevételeknek köszönhetően még tovább csökkent a külső finanszírozási igény.

Az említett ÖNHIKI-pályázaton évek óta először vehetett részt Komló, köszönhetően Polics József törvénymódosító javaslatának. A város tudott is élni a lehetőséggel és mindkét évben százmillió forintnál is több pénzt nyert ilyen módon. Ez országos szinten is a legmagasabb összegek között van.

A hiteligény mérsékléséhez a plusz bevételeken felül takarékosságra is szükség volt. Ezt magán kezdte az önkormányzat, hiszen eddig a ciklusban, sem a képviselőségért, sem a bizottsági tagságért nem járt tiszteletdíj.

Az önkormányzat beruházásösztönző politikájának hatására több cég is Komlóra települt. Tavaly tették le az alapkövét a Ratipur Kft. félmilliárd forintos autóalkatrész üzemének, illetve a Solar Energy Systems Kft. napelem gyárának. A kettő együtt közel 150 új munkahelyet hoz létre és remekül illeszkednek a megújuló energiák kihasználására épülő városfejlesztési stratégiába. Nemrég adták át a Rati Kft. új üzemcsarnokát is, amely energetikailag az egyik leghatékonyabb épület Magyarországon.

2012 első hónapjaiban további két cég kezdte meg a termelést: a Főkefe kétszáz, a Kézmű Kft. pedig nagyjából száz főt alkalmaz, köztük a megváltozott munkaképességűeket, vagyis álláskeresési szempontból hátrányos helyzetűnek számító embereket is, akik enélkül nagyon nehezen tudtak volna stabil jövedelemhez jutni.

Forrás: Komló város Hivatalos Kommunikációja

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 537 megtekintés

Videó: 52 657 173 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535298

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh