http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/2438-megmaradnak-a-banyasznyugdijak#sigProId55ae9b5392
A legutóbbi kormányülésen határozat született a járandóságukat elvesztő rokkantnyugdíjas bányászok juttatásairól. Fellélegezhetnek az érintettek, ugyanis más néven, de visszakapják korábbi ellátásukat.
A határozat értelmében ezentúl a bányászok egészségkárosodási járadékát kérheti minden olyan egykori bányász, aki tavaly még rokkantsági nyugdíjban részesült, de az idei évben zajló felülvizsgálati eljárás során a szakemberek rehabilitálhatónak minősítették. Ennek a járadéknak az összege ráadásul megegyezik a korábbi rokkant-nyugdíj összegével.
Megnyílt a járadék igénylésének a lehetősége azok számára is, akik eddig még nem vettek részt az egészségügyi felülvizsgálaton és esetleg emiatt szorultak ki a rokkant-ellátásból.
Ráadásul azok, akik elvesztették korábbi járandóságuk kisebb-nagyobb részét, a különbözetet automatikusan, újabb bürokratikus akadályok nélkül várhatóan hamarosan vissza fogják kapni.
Döntés született továbbá arról is, hogy az egészségkárosodási járadék egyénenkénti összegét és maximumát is minden évben, a nyugdíjakhoz hasonló módon emelni kell. A juttatás növekedése tehát az öregségi nyugdíj törvényileg előírt indexálásához lett rögzítve.
Polics József polgármester a döntést kommentálva elmondta, hogy csak Komlón több száz érintett van, akinek problémáira tartós megoldást jelenthet ez a döntés. Ők ugyanis a járadékkal egyetlen bevételi forrásukat veszítették el és koruk, egészségügyi állapotuk és a térség munkaerőpiaci helyzete miatt elhelyezkedési esélyeik is csekélyek voltak.
Forrás: komlo.hu