A jövőben a stressz segíthet lebuktatni a bűnözőket, azonban a létrehozott eljárás közel sem tökéletes. A kínai Délnyugati Egyetem mérnökei fejlesztették ki azt az új kamerarendszert, amely a lehetséges elkövetési helyszínek ellenőrzésekor már a bűncselekmények megtörténte előtt felismeri a bűnözőket. Az új biztonsági megoldás a közterületeken közlekedő vagy tartózkodó emberekre figyel, a beépített stressz-szenzorának köszönhetően képes kiszűrni a lehetséges elkövetőket. Az érzékelő a nem fedett testrészeket, például az arcot vizsgálja meg és többek között rögzíti az illető véroxigénszint-értékeit.

A kamerarendszer azonnal riasztja a biztonsági szerveket, amint felderíti a lehetséges elkövetőket, így a rendőröknek sokkal könnyebb dolguk van, hiszen csupán néhány személyre kell figyelniük és nem az egész tömegre.

A fejlesztők azt remélik, hogy így elkerülhetők lesznek a márciusi kunmingi mészárláshoz hasonló esetek. Akkor nyolc bűnöző bukkant fel a helyi pályaudvaron és késekkel 29 polgári személyt megöltek, 143 személyt megsebesítettek, valamint egy rendőr is belehalt a sérüléseibe. A rendőrökkel való összecsapás során négy elkövető is meghalt.

Cheng Tong professzor, a projektben résztvevő tudósok egyike kiemelte: a bűnözők mindegyike normálisan viselkedett, azonban a támadás elindítása előtt rendkívül magas lehetett a stressz-szintjük. Éppen ezért abból indultak ki, hogy az általuk kifejlesztett kamerarendszer azonosíthatná a lehetséges elkövetőket és így megakadályozhatók lennének a hasonló esetek.

Az első tesztek sikeresek voltak és a jövőben szeretnék hordozható eszközökkel felszerelni a biztonsági személyzetet, ezáltal könnyebbé válhat a tömegek átvizsgálása. A hordozható készülékek még nem elég nagy teljesítményűek, ezért az adatok feldolgozása nem helyben történik, hanem WLAN-hálózaton keresztül elküldik azokat egy számítógépközpontba. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy számos ártatlan személy is a hatóságok látókörébe kerülhet. Emellett az is gondot okozhat, ha a hatóságok túlzottan ezekben a megoldásokban kezdenek bízni, s a klasszikus kriminalisztikai eljárások a háttérbe szorulnak.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 173 megtekintés

Videó: 52 654 466 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535177

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh