http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/533-60-eves-a-szakkepzo-iskola#sigProIdb99e34d23f
Fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte a – várossal egyidős – szakképző (szakmunkásképző, közismert nevén, az „501-es”) iskola. Működésének hat évtizede alatt 17 554-en szakmunkás-, 1433-an pedig érettségi bizonyítványt vehettek át tanulmányaik befejeztével.
Október 21-én a Komlói Színházban megtartott jubileumi rendezvényen Harsányi Zoltánné, tagintézményegység-vezető mondott köszöntőt az iskolai mai és egykori tanárai, a diákok, valamint a meghívott vendégek előtt.
Ünnepi gondolatai között méltatta az intézmény korábbi nagy tanáregyéniségeit, a pályájukon maradandót alkotó egykori diákokat.
Az igazgatónő meggyőződésének adott hangot, hogy az iskola feladata a közszolgálat, vagyis Magyarország szolgálata. Úgy látja, ma az országnak nem jogászokra, médiaszakemberekre, közgazdászokra, fodrászokra van égető szüksége, hanem mérnökökre, mérnöktanárokra, ápolókra, orvosokra, hegesztőkre, villanyszerelőkre és géplakatosokra.
Ez pedig nem megy a kétkezi munka becsületének visszaállítása nélkül, ami morális kötelessége társadalmunknak.
Égető szükség volna a társadalom erkölcsi megtisztulására, melyhez az 56-os „pesti srácok” mutattak példát magyarságból, bátorságból és hitből – utalt az október 23-i eseményekre zárógondolataiban Harsányi Zoltánné.
A jubileumi rendezvény további részében az intézmény tanulói, egykori diákjai zenés irodalmi műsorral tették emlékezetessé az évfordulót.
Forrás: komlo.hu