http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/645-folyik-a-kotelhuzas-a-varos-es-a-pannon-volan-kozott#sigProIdb059056339
Nem sikerült megegyeznie a feleknek Komló tömegközlekedése tekintetében, ezért a Pannon Volán Zrt. december elsejei hatállyal megszűntnek tekinti a várossal kötött szerződését.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a közlekedési vállalat, veszteségének csökkentése érdekében 40 %-os teljesítmény-kivonást, 40 %-os díjemelést szeretett volna elérni. A képviselő-testület ugyanakkor a közlekedési rendszerből legfeljebb 23 % futásteljesítmény kivonását tartja elfogadhatónak, a díjak átlag bruttó 4 %-os emelése mellett.
Mivel a feleknek nem sikerült megállapodnia – a Pannon Volán vezetése azonban továbbra is kitart a veszteség teljes lefaragása mellett – a közlekedési vállalat december 1-jével felmondta közszolgálati szerződését Komlón.
- A már egy éve tartó tárgyalássorozat tapasztalataiból várható volt, hogy csak akkor születhet megegyezés a felek között, ha belemegyünk a veszteség teljes lecsökkentésébe, ám ezt a lakosság érdekeit figyelembe véve, nem fogadhattuk el – nyilatkozta Polics József polgármester honlapunknak.
A polgármester szerint – ahogy a legutóbbi testületi ülésen többen is fogalmaztak – „Komló elment a falig”. Az elképzelésük 40-50 millió forint megtakarítást jelentene, így nagyjából nyolcvan- kilencvenmillió forintos veszteséggel működne a helyi közlekedés városunkban 2012-ben.
A városvezető meggyőződésének adott hangot, hogy a testület által megfogalmazott teljesítmény-kivonás után maradó veszteség finanszírozása a Pannon Volánnak és tulajdonosának, az állami vagyonkezelőnek a feladata.
- Az államnak figyelembe kell vennie, hogy nem csak a fővárosban, hanem a vidéken is élnek emberek. Véleményem szerint, mintegy 8 milliárd forintra lenne szükség vidéken, hogy – a több településen hasonló gondokkal küzdő – helyi tömegközlekedés veszteség nélkül működjön – tette hozzá Polics József.
A kötélhúzás tovább tart, mivel abban sem jutottak közös álláspontra a felek, hogy a szerződés alapján meddig köteles fenntartania a szolgáltatást a közlekedési cég.
A Pannon Volán álláspontja szerint a komlói helyi közlekedés működtetését csak 2012. november 30-ig kötelesek biztosítani, ezzel szemben a városvezetés úgy látja, hogy a közszolgálati szerződés értelmében a Pannon Volánnak egészen addig el kell látnia a feladatot, amíg az önkormányzat nem talál más vállalkozást a rendszer üzemeltetésére.
Az üggyel a komlói városatyák december 15-i testületi ülésen foglalkoznak.
A kötélhúzás kimenetelétől függetlenül azonban az kijelenthető; nem omlik össze a városi tömegközlekedés Komlón.
Forrás: komlo.hu