http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/6621-nemesi-arpadra-emlekezunk#sigProIdb99a031da5
A Borbála napok keretein belül december 4-én emléktáblát avattak a nyáron elhunyt Nemesi Árpád tiszteletére. Szülőházánál, Újtelepen a Tavasz utca 9. szám előtt gyűlt össze a sokaság leróni tiszteletüket Komló közismert fotográfusa előtt.
Nemesi Árpád több évtizedes munkássága alatt monumentális értéket teremtett, melyet a város önkormányzata PRO URBE kitüntetéssel jutalmazott 2006-ban.
A megemlékezésen Varga Péter egykori vájár, Nagy Ferenc és Nemesi Árpádné mondott beszédet. Az eseményen több fiatal is részt vett, köztük Király Dominik versekkel, idézetekkel készült az alkalomra. Az emléktábla avatás és a rendezvény a Tisztelet Komlónak Egyesület munkája nyomán valósult meg.
Nemesi Árpád édesapja szintén a fotózás szerelmese volt. A háború előtti Komlót, a bányászok életét örökítette meg. Fia tovább vitte ezt a hagyományt, már kisfiú korában fényképezte szülőfaluját, Komlót.
Műszerész szakmája mellett életét végigkísérte a fotózás. Állandó munkatársa volt a helyi lapoknak, de országos médiák is megjelentették képeit. Figyelemmel kísérte Komló átalakulását, kedvenc témája volt a bányászok hétköznapjai, de hírességek, például Gagarin látogatását is megörökítette.
Évtizedeken át fáradhatatlanul készítette képeit, maradandót alkotva, gazdag örökséget hagyva az utókornak. A Borbála napi emléktábla leleplezése méltó főhajtás városunk örökös fotósa előtt.