Örökbefogadói falat adtak át pénteken az 1,8 milliárdos beruházással felújított pécsi állatkertben, amely május végi átadása óta immár 109 ezer látogatót fogadott.

2007 óta az állatkert 499 egyedét fogadták örökbe - mondta el Borbás Károly igazgató az eseményen, amelyen köszöntötték az ötszázadik állatot örökbe fogadó magánszemélyt, Kántor Viktóriát, aki a park Cora nevet viselő nőstény borjúfókáját fogadta örökbe.

Az igazgató ismertetése szerint minden 18. életévét betöltött magyar magánszemély, valamint vállalatok, cégek előtt is nyitva áll az egy éves időtartamra szóló, a park valamennyi állatára vonatkozó örökbefogadás lehetősége, amely később megújítható.

Magánszemélyek részére 5 és 11 ezer forintos felajánlás esetén úgynevezett bronzmancsos, 11 és 25 ezer forint között ezüst-, azon felül pedig aranymancsos örökbefogadást biztosítanak. Az utóbbi opciót választók oklevelet, állatkertes nyakpántot kapnak, valamint nevük felkerül a pénteken átadott örökbefogadói falra és meghívják őket az évente egyszer megrendezésre kerülő nevelőszülők napjára is. A cégek előtt 50 ezer forintot meghaladó felajánlás esetén nyílik meg az örökbefogadás lehetősége - tette hozzá.

Az eseményen a park Brutus nevű amerikai bölényét örökbe fogadó Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere arról beszélt: a látogatók magas száma igazolta, hogy érdemes volt felújítani az intézményt. A jövőbeli feladatok között említette a létesítmény további fejlesztését jelezve, hogy hamarosan barnamedve is érkezik az állatkertbe.

Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője kitért arra, hogy a látogatók egyharmada Pécsről érkezik. A politikus a Bonifác nevű borjúfókát fogadta örökbe. Őri László (Fidesz-KDNP) Pécs alpolgármestere nevében az intézmény fehér tigrisét fogadták örökbe az eseményen.

A felújított intézményben az állatok mintegy 40 százaléka új, a régi állatkertben nem volt megtalálható, a létesítményben több mint 250 állatfaj több mint ezer egyede tekinthető meg. Köztük pumákat, perzsa leopárdot, varacskos disznót, bengáli tigriseket, gyűrűsfarkú makikat, zebra- és szirti cápát, hiúzt, oroszlánt, zebrákat, ormányos medvéket, kaméleonokat és fapitonokat is láthat a közönség.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 947 megtekintés

Videó: 52 649 530 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534500

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh