Ünnepi rendezvénnyel köszöntötték a Magyar Kultúra Napját, a magyar kultúrát január 22-én, Komlón. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. 1989 óta erre az eseményre emlékezve ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

A Komlói Színházba meghirdetett rendezvényen Polics József, Komló polgármestere mondott ünnepi köszöntőt, melynek elhangzása előtt – a hátrahagyott esztendő utolsó hetében, tragikus körülmények között elhunyt – Gyöngyössy Zoltán komlói származású, Liszt-díjas fuvolaművészre emlékeztek főhajtással a résztvevők.

Polics József ünnepi gondolatai között Kölcsey Himnuszának történelmi viszontagságairól beszélt a hallgatóságnak, megjegyezve, hogy volt olyan időszak, amikor annak sorai kínossá váltak a hatalom számára, ezért több alkalommal is legnagyobbjaink – köztük Kodály Zoltán – álltak ellent, hogy új himnuszunk szülessen.

- Sok viharos időszakot élt át a magyarság, s ma is nehéz a helyzetünk, a Himnusz azonban végigkísérte az utóbbi századok viharos időszakát, túlélte azt, s ma elmondhatjuk, Alaptörvényünk is a Himnusz első soraival kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart…” – jegyezte meg a szónok.

Polics József a helyi kultúrával kapcsolatban megjegyezte: „Értékeink megőrzéséhez, kultúránk ápolásához szükség van helyi közösségekre, amelyek igazi minőségi értéket közvetítenek. Mi komlóiak nem panaszkodhatunk, hiszen bővelkedünk hagyományaink ápolásában, valós értékek közvetítésében szerepet vállaló helyi szerveződésekben.

A városvezető beszédében köszöntötte a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség által idén nívódíjban részesített Pöndöly Néptáncegyüttest és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesületet, nem megfeledkezve a közművelődésben dolgozókról, pedagógusokról, akik a legnehezebb körülmények között sem veszítették el reményüket, és minden igyekezettel azon vannak, hogy megőrizzék értékeinket.

„A Magyar Kultúra Napja egyetlen nap az esztendőben, ünnepeljük hát a kultúra megteremtőit, ápolóit, de az esztendő további időszakában is tiszteljük, támogassuk őket, ők azok, akik múltunkat őrzik, jelenünket szolgálják, megmaradásunkat biztosítják”- zárta ünnepi gondolatait Polics József.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából adták át Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének Komló Város Közművelődéséért járó kitüntetését, melyet idén, kórusa hazai és nemzetközi fesztiválokon elért sikereiért, kiemelkedő karnagyi munkásságáért dr. Szabó Szabolcs, a Komlói Pedagógus Kamarakórus karnagya vehetett át.

Az ünnepi rendezvény a Szélkiáltó együttes koncertjével zárult.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 688 628 megtekintés

Videó: 48 900 689 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022727

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh