http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/796-most-nem-lesz-dragabb-a-komloi-hulladekszallitas#sigProId4b684ccbf4
Pécs után Komlón is vissza kell vonnia az önkormányzatnak a szemétszállítási díjjal kapcsolatban hozott decemberi rendeletet.
Január 1-jén ugyanis hatályba lépett egy törvény, amely kimondja, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatási díj legmagasabb mértéke 2012-ben nem haladhatja meg a települési önkormányzat képviselő-testülete által 2011-re megállapított hulladékkezelési közszolgáltatási díj legmagasabb mértékét. Hiába szavazta meg tehát a képviselő-testület még decemberben az áremelést, a hulladékgazdálkodási törvény ezt felülírja, vagyis a szolgáltatónak továbbra is a tavalyi áron kell elszállítania a szemetet.
A legutóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy jelenleg a jogszabályváltozás miatt nincs törvényes lehetőség a díjemelésre, ami viszont felveti azt a problémát, hogy miből finanszírozza kiadásait a Városgazdálkodási Rt. A társaság ugyanis korábban arra hivatkozva kérte a 4,2 százalékos díjnövelést, hogy e nélkül – a költségek jelentős növekedése miatt – akár a cég működőképessége is veszélybe kerülhet.
Polics József polgármester elmondta, várhatóan tavasszal újra módosítanak a törvényen, így akkor majd sor kerülhet az áremelésre.
Forrás: bama.hu
A teljes testületi ülés megtekinthető archívumunkban: Kattintson ide...