http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/799-koszontottek-a-75-eves-komloi-banyasz-fuvoszenekart#sigProIdd7e865a32a
Egykori karnagyok, zenészek, zenetanárok, tanítványok, a fúvós zenét kedvelők együtt ünnepelték a Komlói Bányász Fúvószenekar 75 éves fennállását a színházteremben rendezett jubileumi koncerten.
Jubileumi koncerttel ünnepelte a 75 éves fennállását a Komlói Bányász Fúvószenekar.
A rendezvényen Seregné Deák Róza, az EFAMI intézményvezetője a kivetítőn megjelenő felvételek segítségével elevenítette fel a zenekar sikerekben gazdag történetét.
A megye egykor legjobb fúvószenekara, az ország legjobb bányászzenekara két alkalommal is „Aranylant Diplomát” vehetett át elismerésül, és a számtalan nemzetközi siker mellett, még azt is elmondhatják magukról, hogy együtt zenélhettek Jandó Jenő zongoraművésszel. A zenekar történetének legnagyobb sikerét az 1985-ös év hozta meg, ekkor nyerte el a „Kiemelt Aranydiplomát” és viselhette a koncert-fúvószenekari címet.
A jubileumi ünnepségen köszöntőt mondott Polics József polgármester. Véleménye szerint, a zenekar attól vált naggyá, hogy hitt magában, s tagjai tették a dolgukat a nehéz időszakban is. Megalakulásukat a bányának köszönhették, de a bánya bezárását követően is mindig fenn tudtak maradni, találtak olyan vezetőket, tagokat, karnagyokat, akik szívügyüknek tekintették ezt a műfajt.
A jubileumi koncerten tolmácsolták a zenekarnak Jakab Józsefné, a József Attila Könyvtár Muzeális Gyűjteménye egykori vezetője és Várnai Ferenc pécsi zeneszerző, zenepedagógus jókívánságait.
A közel másfél órás műsorban repertoárjának legnagyobb sikereit – a klasszikustól a modernig – villantotta fel a zenekar, hol a regnáló Keserű Árpád, hol Gyurkó István, hol pedig Németh Tamás egykori karnagyok közreműködésével.
A koncert zárásakor emléklapokat, okleveleket adtak át a zenekar karnagyainak, egykori és ma is aktív tagjainak, köztük az együttes doyenjének, a zenekarhoz 1942-től hűséges Steinerbrunner Józsefnek.
A jubileumi rendezvényen az elismerő oklevelek, emléklapok mellett, természetesen torta is dukált a legszebb napjait idéző zenekarnak.
A koncert kísérőprogramjában, a színházterem előcsarnokában a zenekar történetét bemutató kiállítást tekinthetnek meg az ünneplők.
Forrás: komlo.hu