Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre - derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból. Az MTI-nek csütörtökön küldött közlemény szerint minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, az átlagos foglalási érték 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak.

A Szallas.hu kutatása szerint a megkérdezettek 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, és persze sokan ki is használják: minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól - ismertette Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A vendégek harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek. Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló követi. Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek - tette hozzá Mészáros Judit.

Az előfoglalások alapján a TOP 10 legnépszerűbb magyar település között van Szeged, Nyíregyháza, Miskolctapolca, Szilvásvárad, és Pécs.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 376 megtekintés

Videó: 52 653 784 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535141

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh