http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8269-borbiralat-es-borunnep#sigProIdd823da5fce
A 2017. évi XXXV. Bor bírálatra a korábbi évekhez képest kevés számú mintát neveztek be a gazdák Komlóról és környékéről. A térség települései közül Hosszúhetény, Kárász és Szászvár bortermelői is képviseltették magukat. A bírálat során azonban az derült ki, hogy a benevezett minták minősége minden eddiginél magasabb színvonalú.
Olyan kiegyenlített és magas minőségű eredmények születtek, mint még soha. Sem a bírálatból kizárt minta, sem „nem minősített” minta, sem ok levél minősítésű pontszám nem született. Valamennyi benevezett bor „érmes” minősítést ért el. A zsűri tagjai egybehangzóan elismerésüket fejezték ki a gazdák munkája láttán, akiknek sikerült a maximumot kihozni a mostoha évjárat alapanyagából.
Összesen 33 bormintát bírált a zsűri.
A zsűri tagjai voltak:
Csepeli Zoltánné, kertészmérnök, borszakértő, a zsűri elnöke
Tóbiás László, hosszúhetényi borosgazda, borszakértő,
Schnierer László és Szabados László, komlói borosgazdák,
Somfalvy Gergő, a KH munkatársa.
Fehérborok:
18 mintából 5 bronz, 9 ezüst, 3 arany és 1 nagy arany minősítés született.
Rosék:
3 bormintából 1 bronz, 1 ezüst, 1 arany minősítést ért el.
Vörösborok:
12 mintából 1 bronz, 8 ezüst, 2 arany és 1 nagy arany minősítést adott ki a zsűri.
EREDMÉNYEK
Fehérborok
Nagyarany: Grúber József (Olaszrizling, 2016)
Arany: Lép Gyula (Olaszrizling, 2016)
Arany: Szilárd Antal (Olaszrizling, 2016)
Arany: Lép Gyula (Chardonnay, 2016)
Rosé borok
Arany: Grúber József (Merlot Rosé, 2016)
Vörös borok
Nagyarany: Pelyhe András (Caberner Franc, 2007)
Arany: Pelyhe András (Cabernet Franc, 2015)
Arany: Pelyhe András (Vörös Cuvée, 2015)
Forrás, fotók: Közösségek Háza