Idén 48 jelölés érkezett az Év Fája versenybe a júniusi határidőig, amelyek közül tizenhármat juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. Az idén nyolcadik alkalommal szervezett vetélkedő olyan fákra hívja fel a figyelmet, amelyek különleges szerepet töltenek be a jelölő közösség életében.

Egy történet és képek elküldése révén bárki nevezhetett a versenybe egyedi fát vagy akár facsoportot is. A vetélkedőben nem számít a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja a történet, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára.

Az alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. Ezért azok a jelöltek, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, elnyerhetik a “Hős Fa” címet. Ezzel a díjjal szeretnének a verseny szervezői hozzájárulni a fák életéért vívott küzdelemhez, illetve elismerni a megmentésük érdekében végzett munkát.

Az Év Fáját a közönség választja meg online szavazás révén, amely idén szeptember 4-én indul és október 15-én éjfélkor zárul. A “Hős Fa” címet a zsűri osztja ki, és különdíjat kap minden évben az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is. A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon található, és itt van lehetőség a szavazatok leadására is. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz. A végeredményt november első felében teszi közzé az Ökotárs Alapítvány.

A 2017-es magyarországi Év Fája a 2018 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa - legutóbb 2016 tavaszán a bátaszéki molyhos tölgy.

Az idei versenyben a következő fákra lehet szavazni:

  • A délegyházi vadkörtefa
  • A gyulaji odvas hársfa
  • A nyírbátori tölgyfa
  • A szentkirályi hazaváró nyár
  • Családi almafa
  • Fonyódi fehér nyárfák
  • Hevesy György ciprusfája
  • Horvátnádaljai platánfák
  • Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus
  • Imrehegyi terebélyes eper
  • Ősi gubacsi testvérfák
  • Vörösvári vén eperfa
  • Zengővárkony hős szelídgesztenyéje

Szavazni Az Év Fája oldalon egy e-mail címmel lehet, ahova egy érvényesítő kódot küldenek, amire kattintva véglegesíteni lehet a szavazatot.

Forrás: evfaja.okotars.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 137 megtekintés

Videó: 52 642 399 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534193

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh