http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/12-sport/10446-standard-tancok-formacios-vilagbajnoksaga-es-szigo-kupa#sigProIda02f647a0e
A 2016-ban Pécsett megrendezett sikeres VB után ismét Magyarország kapta a jogot a Standard Táncok Formációs Világbajnokságának rendezésére.
A Nemzetközi TáncSport Szövetség (WDSF), a legrangosabb táncosokat tömörítő és képviselő professzionális szervezet 2016-ban szavazott bizalmat azzal, hogy megadta hivatalos engedélyét a Művészeti Iskolának és a SZIGO Egyesületnek a Standard Táncok Formációs Világbajnokság megrendezésére.
A Formációs Táncok Világbajnoksága a versenytánc nemzetközi megmérettetései között kimagasló eseménynek számít, hazánk pedig több mint 20 év után rendezett ilyen magas színvonalú világversenyt. A 15 résztvevő ország 20 fős csapatai – segítőikkel együtt – közel 500 fővel képviseltették magukat a rangos találkozón, mintegy 1500-2000 fős közönséget szórakoztatva.
A rendezvény sikerét tapasztalva a WDSF úgy döntött, hogy 2018 novemberében ismét Pécsett kerülhet sor az eseményre, a szervezők pedig ismételten arra törekszenek, hogy teltházas produkcióval bizonyítsák be: hazánk kiemelkedő színvonalon tudja vendégül látni a versenyzőket élőben követő és lelkesítő közönséget is.
A Formációs VB második napján a SZIGO Kupa Felnőtt - Ifjúsági Latin, Junior Tíztánc, Senior Latin Ranglistaversenyre is sor kerül. A rendezvényre két napos kedvezményes kombinált bérlet váltható.
Szeretettel várják a táncsport kedvelőit november 24-25-én Pécsett, a „tánc új fővárosában”. Helyszín: Lauber Dezső Sportcsarnok.