Oroszországnak meg kell őriznie a kozmikus ágazata világszínvonalát, meg kell erősítenie helyét a vezető kozmikus hatalmak „trojkájában”. Ezeket a feladatokat fogalmazzák meg a „Kozmikus tevékenység fejlesztési stratégiája a 2030-ig terjedő időszakra” elnevezésű dokumentumban, amelynek vitáját megkezdi az orosz kormány.

A tervezetet a napokban nyújtotta be a Roszkozmosz, az orosz űrügynökség

A „Stratégia” teljes szövegét még nem tették közzé. A sajtóba eljutottakból ítélve azonban megállapíthatjuk, hogy ambiciózus célokról van szó. 2030-ra az űrhajósoknak el kell jutniuk a Holdra, amelyet előzetesen holdjárókkal kutatnak. A tervek szerint berendezéseket juttatnak el a Vénuszhoz és a Jupiterhez is. A Mars bolygón a tudományos állomások egész hálózatát építenék ki. Szó van olyan nehéz rakéta kidolgozásáról, amely képes eljuttatni a röppályára 180 tonnás szállítmányt, valamint többször használatos kozmikus rendszerek létrehozásáról is. Ezen kívül el kell kezdeni az új generációs orbitális állomások kialakításával és a Mars-expedíciók megszervezésével kapcsolatos munkát is.

Megfelelő finanszírozás esetén ezek a célok megvalósíthatók – állítják a szakértők. Ugyanakkor a feladatok körvonalazása még nem program, csak stratégia, amit a kritikusok leveshez hasonlítanak, amelybe egyszerre beletettek minden hozzávalót. Utalnak arra is, hogy igen homályos a finanszírozási forrásokra való hivatkozás is: költségvetési összegek és a költségvetésen kívüli források. Ezt a „vegyes” elvet régóta alkalmazzák más ágazatokban. De az orosz üzletemberek nem sietnek az űrkutatásba való invesztálással. Bár akik távlatokban gondolkodnak, készek megvizsgálni ezeket a projekteket – jelentette ki Alekszandr Zseleznyakov, az Orosz Űrkutatási Akadémia akadémikusa.

- Elmúlik az az idő, amikor a befektetők úgy terveztek, hogy egy-három év alatt haszonra tesznek szert. Az előrelátó üzletemberek hosszútávú projektekbe fektetnek majd be. Ha meglesz a megfelelő befektetési klíma, ilyen üzletemberek is lesznek. De az államnak egyenlőként kell kezelni őket. Nem csak a befektetést, hanem a hasznot is meg kell osztani velük. Ebben az esetben lesznek magánbefektetések.

Mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt az orosz kozmikus ágazat finanszírozása. Ez jól látható, ha összevetjük azokat az összegeket, amelyeket az Egyesült Államokban és Oroszországban fordítanak a polgári célú kozmikus kutatásokra. 10 évvel ezelőtt gigászi - 25-szörös - volt a különbség, ami most csak négyszeres.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 300 megtekintés

Videó: 52 656 939 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535295

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh