Az Olimpia kelet-londoni helyszínén 2007-ben 7300 tonna sugárzó hulladékot tártak fel az építkezések alatt. Viszont az ügy csak 2008-ban került napvilágra egy véletlen folytán és emiatt az építkezéskor nem csak a lakosság tiltakozásával kellett szembenéznie az építtetőknek, hanem kiváltotta egyes brit tudósok és politikusok tiltakozását is, hisz a területen tórium, rádium, polónium és jelentős mennyiségű urán található.

Ez a helyszín régen környezetszennyező nehézipari létesítményeknek és hulladéklerakóknak adott otthont, ahol az 50-es és 60-as években a veszélyes hulladék illegális elhelyezése mindennapos volt. 1960-ban törvényben szabályozták a radioaktív hulladék elhelyezését, ennek ellenére az illegális lerakás még három éven át folytatódott.

John Large független szakértő szerint az olimpiai létesítmények tervezését kapkodva és elhamarkodva végezték, és kétséges volt az előzetes vizsgálatok megbízhatósága is. Magyarul szőnyeg alá seperték a valós problémát. Andrew Boff politikus szerint „a 3,9 milliárd angol fontnyi költségvetésbe bele kellett volna férjen a teljes körű remediáció (azaz a környezeti helyreállítás). Az ODA - olimpiai játékok létesítményeinek felépítéséért felelős bizottság - büszke arra, hogy az előirányzott költségvetéshez képest sikerült lefaragni a költségeket. Azt kívánom, bárcsak elköltötték volna a teljes összeget, és kellően előkészítették volna a helyszínt a jövőbeni hasznosításra.”

Boff próbált a londoni polgármesterhez fordul Boris Johnsonhoz és kérte, indítsanak független vizsgálatot a radioaktív hulladék elhelyezésével és kezelésével kapcsolatban. Továbbá felmerült a gyanú, hogy a költségekbe be sem építették a hulladékok elszállítását és ártalmatlanítását. A hivatalos álláspont szerint az eltemetett hulladék nem jelent veszélyt az olimpikonokra, viszont a további fejlesztések megbolygathatják a hulladéklerakót, amely így veszélyt jelent a környezetre. Egyes szakemberek szerint az eltemetett veszélyes hulladékot biztonságos helyre kellett volna szállítani, mert jelen pillanatban egy ketyegő bombán tartják a játékokat. Érdekessé teszi a dolgot, hogy a játékok lebonyolítása után lakóparkot szeretnének erre a helyszínre építeni.

Az Olimpiai Park kivitelezői és fejlesztői azok az emberek, akik a WTO-t újra álmodták és érdekeltségük is volt a WTO-ban a terrortámadás előtt. Ennek fényében morálisan elítélhető, hogy a veszélyes hulladékok a helyszínen maradtak, hisz egy terrortámadás esetén, a helyszínen beláthatatlan pusztítás következhetne be. Az építkezések alatt nem engedélyezték John Large független szakértőnek, hogy a munkásokat megvizsgálja, hogy esetleg kaptak e a szennyeződésből és nem végezhetett vizsgálatot a helyszínen. Így csak az amerikai kivitelezők szakvéleménye van meg a mai napig.

Továbbá felmerült, hogy nem csak ez az egy szabályozatlan veszélyes hulladéklerakó van a helyszínen, hisz itt régen egy ipari park volt, ahol senki nem felügyelte a lerakásokat és az ártalmatlanításokat 1960-ig. Ez a terület is csak a véletlennek köszönheti, hogy feltárásra került, de tudatosan senki nem vizsgálta meg és nem készített tanulmányt arról, hogy a helyszínen valójában mi található és milyen veszélyeket is rejt a talaj.

Elviekben sugárzást mértek a feltárások során, de nem hoztak semmilyen óvintézkedést. 2007-ben elhallgatták a tényeket még a hatóságok előtt is, és a mai napig nem derült volna fény erre, ha valaki nem szivárogtatja ki. Egy pekingi küldöttség 2008-ban sugárzást mért a területen, de az ODA ezt nem fogadta el ezeket az adatokat hivatalosan és nem tett semmilyen óvintézkedést, hanem csak visszatemették a hulladékokat. Mivel a hatóságok nem kötelezték semmire sem a kivitelezőket, így valószínűsíthető, hogy a hatóságok összejátszottak az olimpia kivitelezőivel. A visszatemetés során csak annyi történt, hogy „hígítva” vagyis nagyobb sugárzású radioaktív hulladékot kevertek a veszélyes hulladékok közé, hogy ezzel csökkentsék a sugárzás, mely egymás kisugárzását nyeli el. De állítólag ez sem történt szakszerűen csak egymásra helyezték a hulladékokat. És ezt a fajta hígítási módszert a Környezetvédelmi Ügynökség jóvá hagyta, annak ellenére, hogy maga ez a szervezet tiltja ezt a fajta lerakást.

És ez lenne „legzöldebb” Olimpia?

Forrás: energiacentrum.com

Az olimpiával kapcsolatos blog bejegyzésünk itt olvasható:

Terrortámadás a londoni olimpián? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 005 megtekintés

Videó: 52 655 061 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535208

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh