Sokáig élen gyalogolt Dmitriy Osipov előtt a Párizs-Elzász versenyen komlói bajnokunk. A kilométerek olvadtak, 150-ig minden kitűnően alakult. Sajnos a helyzet megváltozott.

Alapos felkészülés után vágott neki Zoli az embert próbáló megmérettetésnek. Rengeteg energiát, pénzt fektetett ebbe a vállalkozásba. A körülmények folytán kitűnő kezdés után sajnos június 5-én fel kellett adnia a versenyt.

Forró aszfalton, 36 fokban szörnyű volt a gyaloglás. A huszonhárom indulóból nyolcan értek célba úgy, hogy a beérkezési intervallumot meg kellett hosszabbítani.

Czukor Zoltán az eddig használt táplálék kiegészítőket, energiaszeleteket, frissítőket sajnos kénytelen volt nélkülözni, ugyanis kivonták a forgalomból. A verseny alatt folyamatosan vissza kell pótolni az elvesztett energiát, hiányoztak a jól bevált készítmények. A megtett táv alatt Zoli 4,5 kg-ot fogyott, holott a normális súlycsökkenés maximum ½ -1 kg. Ekkora fogyás az izmokra is káros. Orvosok masszírozták az izmait, amik lazák voltak, inkább ízületi fáradtság volt a probléma igazi oka. Zoli próbálta pótolni az energiaveszteséget, sajnos túl sok kólát ivott, a gyomra sem bírta a megterhelést, számára véget ért a verseny.

Mint elmondta: „ez a verseny életem utolsó, embert próbáló megmérettetése, csak sérülés miatt adom föl.”

Az élvonalban vagy hátul versenyezni pszichésen is megterhelő, stresszhelyzetet teremt. Figyelni kell rá, hogy saját tempójában gyalogoljon az ember.

Zoli hálás segítőinek, akik szívvel-lélekkel támogatták, kerékpárral, gyalog kísérték, táplálták, tartották benne a lelket. Külön öröm számára, hogy barátja, ifj. Rajnai Attila beleszeretett a hosszútávba. A rajongók folyamatosan figyelemmel kísérték vállalkozását, biztatták, közösségi oldalán támogatták, elismerték nagyszerű teljesítményét.

Zoli szerint meg kell tanulni fölállni, erőre kapni, tovább teljesíteni. Tervei között szerepel az augusztus közepén megrendezésre kerülő versenyen indulni. Ez 252 kilométeres táv teljesítését jelenti a Kaposvár melletti Deseda tónál. Addig pedig tesztelni az új izotóniás italokat.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 568 megtekintés

Videó: 52 660 091 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535450

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh