Kevés páros versenyen volt annyi versenyző, mint az idei Páros OB-n. 23 páros nevezett, a 46 gombozó ma már egyéni versenyen is jónak mondható létszám, párosban pedig különösen az.

Sok fejtörés előzte meg a párok összeállítását komlói részről, végül rendhagyó, de nem példátlan módon két komlói páros (Fülöp-Trishler, Major-Gyozsán) mellett két játékosunk szegedi társsal alkotott párt (Szendrey-Kiss, Balla – Papp-Takács). Erős is volt a mezőny, mivel nagyon sok éljátékos nevezett a versenyre.

A 23 pár két 8-as és egy 7-es csoportban kezdte az első szakaszt, a csoportok első két helyezettje jutott a 6-os döntőbe. Az egyik csoportban a két „vegyes páros” került össze, itt Szendrey és Kiss az erőviszonyoknak megfelelően kiemelkedett a mezőnyből, magabiztosan nyerték a csoportot, így jutottak a 6-os döntőbe. Balláék váratlan tempóban gyűjtögették a pontokat, a továbbjutásról csak egy ponttal maradtak le. A másik csoportba most már utólag kijelenthetjük, szerencsétlen módon a két tisztán komlói páros került. A szokás szerint az egy klubhoz tartozók az első fordulóban csapnak össze egymással, így történt ez a komlóiak esetében is. Ekkor még nem sejtettük, hogy azzal, hogy Majorék meglepik a címvédő Fülöpéket, rendkívül drámaian alakul utóbbiak számára a továbbjutás sorsa.

A torna egyik meglepetését szállító Berend-Bálizs kettős jutott be Pákaiék mögött a döntőbe, pedig előbbieket Elemérék 6-1 arányban legyőzték. Majorék segíthettek volna Eleméréknek továbbjutni, ha Berendék ellen legalább 1 pontot szereznek, de 0-1 után hiába szorongatták őket, nem sikerült egyenlíteni. Persze akkor sem lett volna gondjuk Eleméréknek, ha azon az ominózus első meccsen Majorékat megverik. Tartok tőle, hogy ennyire őszinte gombfocit már csak felénk játszanak… A sors fintora, hogy a továbbiakban Majorék nem tudták átlépni saját árnyékukat és végül csak hatodikak lettek a csoportban, távol kerülve a továbbjutástól…

A döntőt a Szendrey-Kiss páros 3 ponttal kezdte, mivel mindenki vitte magával a csoportellenfele elleni eredményt. A folytatás is remekül alakult, meggyőző, összeszokott játékot nyújtva a komlói és szegedi klasszis, Szendrey Tibor – Kiss István alkotta duó nyerte meg az idei Páros OB-t – megérdemelten. Ne feledjük, Tibi Komlóra igazolása előtt Szegeden játszott, akkor Kiss István a klubtársa volt. Örülünk az újabb sikernek, és annak, hogy egyre népszerűbb ez a méltatlanul elhanyagolt játékforma, pedig újfent bebizonyosodott, hogy érdekes, változatos játékhelyzetekkel gyakran borult a papírforma.

Forrás, fotók: Gyozsán Zoltán

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 570 megtekintés

Videó: 52 642 731 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534214

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh