A 31 kilométer átmérőjű, 320 méter mély krátert egy vasban gazdag aszteroida hozta létre – talán nem is olyan régen.

A kráter nyomaira elsőként egy NASA-projekt nyomán akadtak rá a szakértők: ennek keretében 1997–2014 között radarral vizsgálták a sarkvidéki régiók jég alatt rejtőző formáit, és az adatok elemzésekor 2015-ben valaki felfigyelt egy nagyméretű kerek struktúrára a térségben. A kérdéses kutató Nicolaj K. Larsen, az Aarhus Egyetem munkatársa volt, aki rögtön érezte, hogy valami fontosra akadt rá. 2016-ban immár Larsen és kollégái, illetve a Kansasi Egyetem munkatársai részvételével részletesebb radarfelvételek készültek a régióról, végül pedig egy nemrégiben lefolytatott, helyszíni kutatással a becsapódás tényén túl annak részleteit is sikerült tisztázniuk a szakértőknek.

A helyszíni minták alapján a krátert egy nagyjából 1 kilométer átmérőjű, magas vastartalmú égitest ütötte, amely valamikor a 3 milliótól 12 ezer évvel ezelőttig tartó időszakban csapódott a Földbe. A becsapódás nyomán annyi víz és törmelék kerülhetett a légkörbe és annyi frissen megolvadt jég az óceánba, hogy a katasztrófa minden bizonnyal globális lehűlést váltott ki.

A kráterperemből és a környékbeli folyómedrekből vett minták alapján egyértelműen látszik, hogy a becsapódás óriási erejű volt, és akkor történt, amikor a Grönland ezen részét már jég fedte. A becsapódás datálásakor meglehetősen tág intervallumot adtak meg a szakértők, ennél pontosabb adatokat ugyanis csak akkor tudnának mondani, ha lefúrnának a jég alá, amire még nem került sor. Annyi azonban világos a már beszerzett minták és a kráter állapota alapján, hogy geológiailag nagyon friss képződményről van szó, amelyről könnyen elképzelhető az is, hogy a legutóbbi, 12 ezer évvel ezelőtt befejeződött eljegesedés idején keletkezett.

A datálást megkönnyítheti, hogy a becsapódás globális hatásai miatt az esemény nagy valószínűséggel a Föld más pontjain is máig megtalálható nyomokat hagyott, már csak meg kellene találni ezeket. A légkörbe került törmelék idővel másutt ért földet, így bizonyára jelen van a kőzettani rétegekben. Ahogy a váratlan lehűlésnek is lehetnek különféle nyomai. A becsapódás nyomán hirtelen az óceánba áramló hideg víz ugyanis a szakértők modelljei szerint meggyengítette vagy teljesen leállította az Észak-atlanti áramlatot, amely Nyugat- és Észak-Európát melegíti, viszonylag enyhe éghajlatot biztosítva ezeken a területeken.

Ez pedig nagy hatással lehetett az élővilágra. És ha a becsapódás valóban az elmúlt pár tízezer évben történt, ami felé a szakértők jelenleg hajlanak, a katasztrófa az ekkor élt emberi populációkra is hatott, aminek régészeti bizonyítékai is akadhatnak. Az újonnan felfedezett kráter létrejöttével tehát számos izgalmas módon befolyásolhatta a földi éghajlatot, de akár saját fajunk alakulását is.

Forrás: ipon.hu / gizmodo.com / advances.sciencemag.org