http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/12778-a-tul-keves-vagy-tul-sok-alvas-sulyosbitja-a-felnottkori-asztmat#sigProId0caa3ab39d
A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát - derült ki egy új kutatásból.
Az Allergiás, Asztmás és Immunológiai Megbetegedések Amerikai Kollégiumának (ACAAI) Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szaklapjában megjelent tanulmány szerint a túl kevés és esetenként a túl sok alvás is negatív hatással lehet az asztmával élő felnőttekre.
"Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a rossz minőségű alvás negatívan befolyásolja az asztma tüneteit a felnőtteknél. Tanulmányunk kimutatta, hogy az asztmás felnőttekre hasonlóan hat a túl kevés (vagy néha a túl sok) alvás is. A normál alvókkal összehasonlítva a keveset vagy sokat alvók esetében nagyobb azok aránya (45 százalékhoz képest 59, valamint 51 százalék), akik az elmúlt évben asztmás rohamot éltek át és tapasztaltak egészségi állapotuk miatt életminőség-romlást. Ezt az életminőség-romlást több napon át tartó gyenge mentális vagy fizikai teljesítmény jellemezte" - mondta el Faith Luyster, a kutatás vezetője.
A kutatás 1389, húsz évnél idősebb, asztmás felnőttet vizsgált. A résztvevők válaszai szerint a csoport 25,9 százaléka naponta legfeljebb öt órát, 65,9 százaléka 6-8 órát, 8,2 százaléka pedig legalább 9 órát aludt - írja az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
Az átlagos időtartamot alvókhoz képest a keveset alvóknak nagyobb eséllyel volt az elmúlt évben asztmás rohamuk, száraz köhögésük vagy volt szükségük kórházi ellátásra. Lényegesen rosszabb volt az egészségi állapotuk, életminőségük is.
A túl sokat alvóknál nagyobb volt az esélye annak, hogy légzési nehézségek korlátozzák őket a testmozgásban, más szignifikáns eltérést a normális alvókhoz képest nem talált a vizsgálat.
Az asztmás betegek alvászavarai arra is figyelmeztethetnek, hogy a betegség nincs kellően kezelve - véli Gailen D. Marshall, az ACAAI tagja. Hozzátette, hogy eredményeik alátámasztják a beteg alvási szokásai ismeretének fontosságát.
Forrás: MTI / eurekalert.org