Az első emberek, akik az amerikai kontinensen letelepedtek, valószínűleg kutyáikkal együtt érkeztek - állapította meg a kutyák háziasítását vizsgáló új kutatás.

A Durhami Egyetemen dolgozó Angela Perri régész vezette nemzetközi kutatócsoport az ősi emberek és kutyák régészeti és genetikai adatait vizsgálta meg, eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölték.   

A felfedezés arra utal, hogy a kutyák háziasítása valószínűleg Szibériában ment végbe 23 ezer évvel ezelőtt vagy annál is korábban, az emberek és velük együtt a kutyáik onnan vándoroltak nyugat felé, Eurázsia többi részébe, valamint keletre, Amerikába.   

Az amerikai kontinens volt az egyik legutolsó terület a Földön, ahol az ember megtelepedett. Ebben az időszakban a kutyát már háziasították farkas őséből, és valószínűleg sokféle szerepet játszott az emberi közösségekben.   

"Eredményeink sok kérdést megválaszolnak ember és kutya kapcsolatának eredetéről. Ahogy összerakjuk a régészet, a genetika és a kronológia kirakósának darabjait, sokkal tisztább képet látunk, amelyből az rajzolódik ki, hogy a kutyát Szibériában domesztikálták, onnan kísérte el gazdáját Amerikába és a világ más tájaira"' - magyarázta a régész.   

"Kutatók korábban azt valószínűsítették, hogy a kutyát Európától Kínáig valahol Eurázsiában háziasították. A most összevetett adatok finomítottak a képen, Szibéria és Északkelet-Ázsia felé mutatnak" - mondta Greger Larson, az Oxfordi Egyetem tudósa.   

Az utolsó jégkorszak maximuma, vagyis a jégtakaró legnagyobb kiterjedése 23 ezer - 19 ezer évvel ezelőtt ment végbe, ekkoriban a Bering-földhíd és a mai Szibéria területe rendkívül hideg, száraz és nagyrészt jégmentes volt.   

A zord körülmények vezethettek oda, hogy az azonos állatokra vadászó emberi és farkaspopulációk gyakran kerültek közel egymáshoz. A táborhelyek közelében az elejtett préda maradványaiban kotorászó farkasok és emberek közti gyakori találkozással indulhatott a kapcsolat, amely a kutya háziasításához, majd az amerikai kontinens benépesítésében játszott kulcsszerepéhez vezetett.   

"Régóta tudjuk, hogy az első amerikaiak kifinomult vadászkészségekkel, valamint a kő és más szükséges nyersanyagok felkutatásának geológiai ismereteivel rendelkeztek, készen álltak az új kihívásokra. A velük együtt a teljesen új világba érkező kutyák éppen annyira részét képezhették a kulturális repertoárjuknak, mint a kőeszközök, amelyeket magukkal vittek" - magyarázta David Meltzer, a dallasi Southern Methodist Egyetem kutatója.

Forrás: MTI / sciencealert.com / pnas.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 351 megtekintés

Videó: 52 651 519 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534864

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh