http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/13806-a-viragos-novenyek-mindossze-7-szazalekat-erzekeli-keknek-az-emberi-szem#sigProId040543d5eb
A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában.
A Bayreuth-i Egyetem vezetésével végzett tanulmány eredményeit a Frontiers in Plant Science című folyóiratban publikálták.
A virágtulajdonságok egyik legnagyobb adatbázisának számító TRY Plant Trait Database-ből származó információk elemzésével a kutatók arra jutottak, hogy azon növényfajok közül, amelyeknek a beporzását döntően a szél vagy az eső végzi, egyetlen egynek a virágát sem észleli kékként az emberi szem - olvasható az egyetem közleményében.
Ezzel szemben a döntően rovarok és madarak által beporzott virágos növények 7,5 százalékának a virágát látják kéknek az emberek.
"Ez a különbség azt sugallja, hogy a beporzó organizmusok színérzékelése jelentősen befolyásolja a virágok színének kialakulását az evolúció folyamán" - mondta Anke Jentsch, az egyetem professzora.
Az emberi szemben három típusú fotoreceptor található, ezek a vörös, a zöld és a kék fényre reagálnak. A méhek ezzel szemben kevésbé érzékenyek a vörös színekre, kevésbé tudják megkülönböztetni a sárgát és a fehéret, ugyanakkor különösen élénken észlelik a kék árnyalatokat.
"A méhek tehát a többi beporzócsoporthoz és az emberhez képest is másként látják a virágos növények színeit. Különösen vonzódnak a kék virágokhoz" - magyarázta Jentsch.
Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy ha a méhek ennyire vonzódnak a kék virágokhoz, akkor a rovarok és madarak által beporzott növényfajoknak miért csupán a kis százaléka rendelkezik kék virággal. A szakemberek komplex válasszal szolgálnak a kérdésre.
A kék virágpigment előállítása annyira bonyolult a növények számára, hogy csak azok a fajok hoznak ekkora áldozatot, amelyek egyébként is ádáz küzdelmet vívnak egymással a beporzók figyelméért.
Néhány magashegyi területen, például az Alpokban vagy a Himalájában az éghajlati viszonyok különösen barátságtalanok a rovarok és egyéb beporzók számára. Azoknál a virágos növényeknél, amelyek fajgazdag füves vidékeken honosak és gyakran tápanyagszegény talajban kell túlélniük, a kék virág előnyös tulajdonság, mert a beporzók számára még nagy távolságból is kitűnik a többi faj közül.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a természetes területek felélése és a mezőgazdasági termelés erősödése sok esetben nem csupán a rovarok pusztulásához járul hozzá, hanem tovább csökkenti a kék virágú növények amúgy is elenyésző arányát.
Forrás: MTI / uni-bayreuth.de / frontiersin.org