Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek - ezt első alkalommal állapították meg szakértők.

A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. A hatalmas erdő korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez.   

Az emisszió nagy részét a tüzek okozzák, amelyek közül sokat szándékosan gyújtanak, hogy így alakítsanak ki területeket a marhatenyésztés és szójatermelés számára. A tüzeken kívül azonban a magasabb hőmérsékletek és az Amazonas délkeleti részét sújtó szárazságok is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőség szén-dioxid-forrássá váljon - írja a The Guardian.   

A növekvő fák és egyéb növények felvették a fosszilis üzemanyagok kibocsátásának nagyjából egynegyedét az 1960 évek óta zajló mérések szerint, az Amazonas-vidék kiemelkedő szerepet játszott a legnagyobb trópusi esőerdőként. Minden eddiginél sürgetőbbé teszi az emisszió mérséklését, hogy az Amazonas-vidék elveszíti szén-dioxid-felvevő erejét.    

A tudósok kisrepülők segítségével mérték a szén-dioxid-szintet 4500 méterrel az erdők felett az elmúlt egy évtizedben. A vizsgálatok is jól mutatják, hogy az egész Amazonas változik.   

Különösen aggasztó a tudósok szerint annak a felfedezése, hogy az Amazonas-vidék egy része még erdőtüzek nélkül is szén-dioxidot bocsát ki. Úgy vélik, ez nagy valószínűséggel a fakitermelésnek és a szomszédos területeket is érzékenyebbé tevő erdőtüzeknek köszönhető. A fák idézik elő a régió esőinek nagy részét, így a kevesebb eső súlyosabb szárazságot és hőhullámot jelent, ami még több fa halálához és tüzekhez vezet.   

A Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt heves kritikák érik, mivel támogatja az erdőirtást, amely 12 éve nem tapasztalt mértéket ért el, miközben az erdőtüzek száma is a 2007 óta tapasztalt legmagasabb volt júniusban.    

A kutatást vezető Luciana Gatti, az esőerdők megfigyeléséért felelős brazil űrkutatási intézet (INPE) munkatársa szerint "az egyik nagyon rossz hír, hogy az erdők égése nagyjából háromszor több szén-dioxidot termel, mint amennyit az élő erdő elnyel. A második rossz hír, hogy ahol a fakitermelés mértéke 30 százalék vagy annál több, ott a szén-dioxid-kibocsátás 10-szer annyi, mint ahol a fakitermelés mértéke 20 százaléknál alacsonyabb".   

A kevesebb fa kevesebb esőt és magasabb hőmérsékletet jelent, ami még súlyosabbá teszi a száraz időszakot a megmaradt erdőkben. Globális egyezségre van szükségünk az Amazon megmentésére - figyelmeztetett a szakértő.   

Az Amazóniából kitermelt fát, marhát és szóját jórészt exportálják Brazíliából. Bizonyos európai országok ígérete szerint blokkolni fogják a Brazíliával és más országokkal való kereskedelmet, amennyiben nem lépnek fel az amazóniai erdők pusztítása ellen.

Forrás: MTI / theguardian.com / nature.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 342 megtekintés

Videó: 52 645 225 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534340

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh