http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/14221-rengeteg-metant-szabaditott-fel-a-sziberiai-hohullam#sigProId70baf364a9
Nagy mennyiségben szabadult fel klímakárosító metángáz Oroszország egyes permafroszt, vagyis örökké fagyott talajú területén az egy évvel ezelőtti szélsőséges meleg hatására – állapították meg német kutatók.
A Nikolaus Froitzheim, a Bonni Egyetem Geotudományi Intézetének szakembere vezette csoport a levegőben lévő metán koncentrációját és a talaj minőségét vetették össze. Eredményeikről az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be. Megállapították, hogy mészkövet tartalmazó két területen különösen sok gáz szabadult fel.
Oroszország szibériai szárazföldi területének csaknem kétharmada tartósan fagyott állapotban van. Ebben a permafroszt talajban nagy mennyiségben találhatók meg növények és állatok olyan maradványai, melyeket még nem bontottak fel a mikrobák. Akkor aktiválódnak, ha a hőmérséklet megemelkedik és a talaj megolvad. Ezen bomlási folyamat közben szabadul fel metán.
A metán különösen veszélyes ebben a térségben, mert jóval nagyobb mértékben melegíti a légkört, mint a szén-dioxid.
Ezzel a jelenséggel foglalkoztak már korábbi tanulmányok is. A tudósok most azt vizsgálták, hogy a gáz vajon más utakon is kijut-e a légkörbe.
A Szibéria északi részén lévő Tajmir-félszigetnél és a Szibériai-fennsík peremén 2020 nyarán mintegy öt százalékkal növekedett meg a metánkoncentráció és ez hónapokon át stagnált.
„A megfigyelt területeken a talajképződmények nagyon vékonyak vagy teljesen hiányoznak, ez pedig lehetetlenné teszi a szerves anyagok lebomlását a talajban, ami a metán forrása” – mondta Froitzheim.
Ezért a kutató és kollégái attól tartanak, hogy a mészkőben lévő, jéggel és gázhidrátokkal teli repedés- és barlangrendszerek a felmelegedés hatására áteresztővé váltak. „Így a nagyrészt metánból álló földgáz a permafrosztban lévő tározókból és a permafroszt alól utat találhattak a felszín felé” – vélte Froitzheim. Feltételezésüket a szakértők helyi mérésekkel és modellszámításokkal akarják igazolni.
Észak-Szibéria földfelszíne alatt hatalmas mennyiségű metánt sejtenek a kutatók. Ha az olvadó permafroszt révén ennek részei a légkörbe jutnak, annak drámai hatásai lehetnek a már anélkül is túlhevült klímára. „A permafroszt talajban lévő metánmennyiség felszabadulása jelentősen súlyosbítaná a klímaválságot” – mondta Hinrich Schaefer, az új-zélandi vízi és légköri kutatóközpont (NIWA) munkatársa.
Oroszország egyes részein idén nyáron is nagy a hőség és pusztító erdőtüzek is fellobbantak.
Forrás: 24.hu / MTI / pnas.org