http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/2548-uj-megoldas-a-belteri-helymeghatarozasra#sigProId214ecf9fc8
Egy földfelszíni rendszer, a GPS-énél jóval erősebb jeleivel meghatározhatja helyzetünket akár egy épületen belül is, ahol a műholdas navigáció rendszerint már nem működik.
A Locata elnevezésű ausztrál rendszer a műholdak helyett felszíni eszközökkel sugároz rádiójelet egy lokalizált területre, melynek beérkezése egymilliószor erősebb, mint a GPS-é. A megoldás ugyanúgy működhet épületen belül és a szabadban, a vevőegység pedig elhelyezhető lesz egy mobiltelefonban. A múlt hónapban még a GPS technológiát jegyző amerikai hadügyminisztérium is szerződést kötött a Locata széleskörű tesztelésére. "Ez egyike a legfontosabb műszaki fejlesztéseknek a helymeghatározó ipar jövőjét tekintve" - nyilatkozott Nunzio Gambale a Locata társalapítója és vezérigazgatója.
A beltéri helymeghatározás a nyomon követési technológia következő nagy dobása, amire több nagy cég is rávetette magát a Google-től a Nokiáig, hogy megakadályozza felhasználói eltévedését a bevásárlóközpontok labirintusaiban, vagy a nagyvárosok betondzsungeléiben, ahol a GPS nem igazán képes helytállni. Megoldásaik azonban általában kis hatótávúak és több méteres tévedéseket rejtenek magukban.
Ezzel szemben a Locata pontosságát tesztelő Christopher Morin, a Légierő 746. műszaki századának vezető mérnöke szerint az új rendszer 18 centiméteres pontossággal működött a kísérletnek helyt adó White Sands Légitámaszponton, a szakember azonban úgy véli, ez akár 5 centiméterre is lecsökkenthető. Azt természetesen mindkét fél elismeri, hogy az Új-Mexikói sivatagi helyszín nem hasonlítható össze egy betonrengeteggel, hiszen a White Sands-en a GPS is kiválóan működik. A műholdas jelek azonban gyengék - mint egy gépkocsi fényszórója 20.000 kilométer távolságból - és könnyedén blokkolják a szilárd objektumok.
A Locata jelerősségéről mér fentebb szóltunk, azonban ez sem garancia arra, hogy működni fog egy komplex városi környezetben, véli David Last, a navigációs segítséget nyújtó eszközök felülvizsgálatával és karbantartásával foglalkozó brit GLA (General Lighthouse Authorities) tanácsadója. "A városi környezetekben számos blokkoló tényező van jelen, a terjedést alapvetően a visszaverődések határozzák meg, amik megzavarhatják a vevőket és csökkenthetik a pontosság mértékét" - taglalta Last.
Gambale azzal reagált, hogy cége folyamatosan dolgozik a rendszer tökéletesítésén az ausztrál nagyvárosokban, ennek legjobb példája a Sydney Satellites projekt, melyben a rendőrség és más vészeseti szolgálatok, illetve futárcégek számára tesztelik az helymeghatározás pontosságát Sydney utcáin. Mindemellett a Locata-ra nem a GPS utódjaként, sokkal inkább egy kiegészítő rendszereként tekintenének.
A két rendszert ötvözi a Leica Geosystems által megalkotott JPS (Jigsaw Positioning System), ami jelenleg egy aktatáska méretű eszközt jelent, azonban jó szolgálatot tesz például a Newmont bányavállalatnak a nyugat-ausztráliai Boddington aranybánya fúrási munkálatainál. Gambale elmondása szerint öt éven belül érkezhetnek azok a vevőegységek, amik elég kicsik és olcsók lesznek ahhoz, hogy egy mobiltelefonban helyet kapjanak - hasonló utat járva be, mint egykor a GPS vevők.
Gambale víziója szerint rendszerük tökéletesen alkalmas lenne az épületeken belül dolgozó robotok navigációjához, így megspórolhatnák a bonyolult optikai rendszereket, melyek jelenleg elengedhetetlenek a hatékony működéshez. Emellett a személyes navigációs eszközök azon túl, hogy elkalauzolnak a bevásárló központokig, vasútállomásokig és repterekig, elvihetik a felhasználót akár a vásárolni kívánt terméket tartalmazó polcig is, összegzett Gambale.
Forrás: sg.hu