A növények a fotoszintézis révén képesek a napfény energiájának hasznosítására, az ember alkotta napelemek pedig ezt a folyamatot igyekeznek reprodukálni.

Az elmúlt évek során rengeteget fejlődött a technológia, és a nappanelek sok szempontból már jobbak is a napenergia hasznosításában, mint a növények, más dolgokban továbbra is elmaradnak mögöttük. A Georgiai Egyetem kutatói éppen ezért úgy döntöttek, hogy ötvözve a legújabb tudományos eredményeket és a természet saját vívmányait, új megközelítést alkalmaznak: a fotoszintézis folyamatát megszakítva egyenesen a növényekből nyerik ki az elektromos energiát, írja az ipon.hu.

A növények 450 millió évnyi evolúció eredményeként közel száz százalékos kvantumhatásfokkal dolgoznak, vagyis bennük csaknem minden elnyelt foton hatására újabb elektron generálódik. Ha a napelemekkel is meg lehetne közelíteni ezt a szintet, ugrásszerű növekedésnek indulhatna a napenergia iparága. A fotoszintézis során a növények a beeső napfény fotonjainak energiája révén vízmolekulákat bontanak hidrogénné és oxigénné, a folyamatban pedig elektronok szabadulnak fel. Ezek aztán normális esetben cukrok építésére fordítódnak, az amerikai kutatók azonban ezen a ponton avatkoztak bele a rendszerbe: kidolgoztak egy módszert, amelynek révén meg tudják csapolni az elektronokat, mielőtt a növény saját céljaira használná fel ezeket.

A metódus során a fotoszintézisben kulcsszerepet játszó sejtszervecske, a kloroplasztisz belső, úgynevezett tilakoid membránjának fehérjéit módosítják, majd a membránon csapdába esett elektronokat karbon nanocsövek segítségével vezetik el, és gyűjtik össze. Az egyelőre csak nagyon kis méretekben lefolytatott kísérletek során kétszer akkora töltésmennyiséget sikerült generálni, mint ami egy hasonló méretű napelem révén lehetséges lenne.

A technológia persze egyelőre gyerekcipőben jár, és a fejlesztők előtt még rengeteg munka áll, mielőtt a módszer ténylegesen használható lesz, a kutatók azonban úgy vélik, hogy kisebb elektromos berendezések energiaellátására nem sokára alkalmazható lehet a technika. Ha pedig sikerülne nagyobb méretekben is használhatóvá tenni, egészen újfajta napcellák kerülhetnének forgalomba.

Forrás: alternativenergia.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 871 megtekintés

Videó: 52 663 483 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535620

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh