A Philips olyan világítási rendszerrel kísérletezik, amely telefonunkon keresztül figyelne meg minket.

A Philips által most ismertetett megoldás keretében olyan, LED-ekből álló hálózatot építenének ki és adnának át a népszerű üzletek üzemeltetőinek, amelyek nemcsak a világításért, hanem a vásárlók megfigyeléséért és követéséért is felelősek lennének, bizonyos kedvezmények fejében mérve fel szokásainkat, illetve segítve minket az eligazodásban és a helyi érdekességek megtalálásában.

A "connected retail lighting system" névre keresztelt rendszer a hagyományos LED-fényforrásokat egyesíti a vásárlók követéséért felelős érzékelőkkel, olyan módon, hogy az gyakorlatilag észrevehetetlen a kívülállók számára. Nem teljesen leplezett megoldásról beszélünk azonban, hiszen a tervek szerint a vásárlók által használt okostelefonok bevonásával együtt lenne csak használható a rendszer, a kapcsolódást egy külön mobilos alkalmazáson keresztül engedélyezhetnénk, cserébe pedig részesülhetnénk a kísérletező kedvű ügyfelek számára meghirdetett akciókban és leértékelésekben.

Az üzletek célja nem pusztán a megfigyelés, hanem az egyes vásárlók mozgásának feltérképezése, annak kielemzése, amely segíthet az egyes szekciók kialakításában és folyamatos feltöltésében. A szenzorok az emberi szem által nem érzékelt fényhullámokat küldenének az okostelefon felé, az azon lévő alkalmazás pedig visszaküldi a kívánt információkat, a kapcsolaton keresztül akár menet közben ismertetve a helyi specialitásokat, a számunkra potenciálisan érdekes recepteket, azok kiválasztása esetén pedig megmutatva, hogy pontosan merre találjuk a szükséges hozzávalókat.

Több más helyen is kísérleteznek hasonló rendszerekkel, a Newark városában lévő Liberty nemzetközi repülőtér például a hosszú sorokat, az autók rendszámát, valamint a gyanús tevékenységeket szeretné ily módon gyorsan kiszúrni, méghozzá a Sensity cég fejlesztésének alkalmazásával. Mások ezzel egy időben nem LED-lámpákon, hanem a WiFi-kapcsolaton, rádióhullámokon keresztül, vagy akár mágneses úton valósítják meg a személyek követését, szintén az általuk hordott telefonokkal véve fel a kapcsolatot.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 528 megtekintés

Videó: 52 646 994 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534416

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh