http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/678-hiperinflacioval-a-vilagkormanyert#sigProIda3d7bc665f
A Market Watch-ban vasárnap megjelent cikkben a következőket olvashatjuk:
„A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) burkoltan jóváhagyta, hogy a világ legnagyobb központi bankjai könnyítsenek a bankok likviditási helyzetén. „A bankközi piacok beragadása a legfontosabb valutákban, mint ahogyan az a közelmúltban kialakult válság során is történt, szükségessé teheti, hogy a központi bankok hivatalosan és rugalmas formában biztosítsák a szükséges likviditást,” jelent meg a BIS negyedévente kiadott jelentésében.”
Magyarul: Gerjesszük az inflációt és minden rendben lesz.
Sokszor beszéltünk arról, hogy a hatalmi elit a Nagy Gazdasági Világválsághoz hasonló válságot akar, hogy ezen keresztül elérje igazi célját, a világkormány megalakulását. A fenti cikk ugyanezt az alaptételt erősíti.
Tehát a BIS jóváhagyja az összehangolt enyhítést. Ennél azonban többet tesz: „A bankközi piacok beragadása a legfontosabb valutákban, mint ahogyan az a közelmúltban kialakult válság során is történt, szükségessé teheti, hogy a központi bankok hivatalosan és rugalmas formában biztosítsák a szükséges likviditást.”
Gondoljunk bele: A BIS, akármi is legyen igazi szerepe a globális piacon, azt akarja, hogy a bankok sok pénzt nyomtassanak. A BIS, a központi bankok központi bankja, nemcsak egy aprócska kereskedőház. A BIS a leghatalmasabb (és legkevésbé ismert) globális üzleti szervezet ma a világon. Sok titok veszi körül, működésének mikéntjeiről csak kevesen tudnak.
Természetesen annakidején, 1930-ban valaki létrehozta, és azóta az a valaki vagy valakik legalább 200 másik jegybankot, vagy más néven központi bankot hoztak létre szerte a világon, amelyek szinte egytől egyig a BIS felé tartoznak számadással.
Ki volt az és hogyan történt? Fogalmunk sincs.
Ki mondja meg egy államfőnek, hogy alakítson központi bankot? Nem tudjuk. Valaki tudja esetleg?
Miért van ma Líbiának, Afganisztánnak és Iraknak központi bankja, amikor korábban nem volt? Legalábbis nem olyan formában, mint most. Olvasott valaki a megalakulásukról?
Ez a mindent romba döntő pénzrendszer nem egy fa vagy bokor. Nem magától nőtt fölénk és nem természetes úton jött létre. Azt is meg merjük kockáztatni, hogy azok, akik létrehozták tudták mit csinálnak.
Az elit úgy tesz, mint aki nem tud semmit. Kognitív disszonanciát hoznak létre, mert tudják, hogy az emberek nem szeretik, ha valami ellentmond korábbi elképzeléseiknek. Ha ma megkérdezünk egy átlagembert az utcán arról, hogy vajon a hatalmi elit gazdasági világválságot akar-e előidézni, esetleg hiperinflációt gerjeszteni, valószínűleg megkapnánk az „Ezt meg honnan szalajtották?” pillantást.
Pedig nem őrültség. Az Európai Unió és az euró egy egész európai generációt zúz porrá. Kína zuhanóban, az Egyesült Államok pedig még a 2000 egynéhányban elindult válságból sem lábalt ki és nem is fog a közeljövőben.
A monetáris katasztrófa a fiat pénz monopóliumból ered. A várható dollár expanzió a II. Világháborút követően életbe léptetett rendszer egyenes következménye.
Nem nehéz átlátni, hogy mi történik, ha az ember egy időre leveszi a hangot a fővonalas média csatornáiról. Elemezzük azt, ami VAN és azt, amit JAVASOLNAK és minden világos lesz.
A Daily Bell (az eredeti cikk publikálója) azért képes immár négy éve pontos képet festeni a piaci helyzetről, mert arról ír, ami történik, nem arról, amit a fővonalas média mond.
Anthony Wile négy éve megjelent High Alert című könyvében a következőket olvashatjuk:
Amerikán, és bizonyos mértékig az egész nyugaton, egy pénzügyi hurrikán vonul át. Óriási tévedés lenne ezt hullámvölgynek nevezni. Az ehhez hasonló események időszakosan történnek, az utolsó ilyen periódus, ami a mostanihoz képes csak apró viharnak nevezhető, a 70-es években volt.
A nyugati valutákat már most is megfolytja az infláció, amit lassan hiperinflációnak is nevezhetünk. A dollár zuhanását késlelteti az a tény, hogy a világ többi központi bankja a gyenge dollárhoz igazítja saját valutáját.
Murray Rothbard a következőképpen ír a hiperinflációról: „A hiperinfláció rosszabb, mint egy válság, mert elpusztítja az ország valutáját, ami a gazdaság lételeme. Elpusztítja a középosztályt és valamennyi fix jövedelemből élő osztályt, megfékezhetetlen káoszt teremtve. Ami pedig a legrosszabb, óriási munkanélküliséget teremt és rontja az életkörülményeket, hiszen az emberek úgy érzik, már dolgozni is értelmetlen, ha egyáltalán találnak munkát, hiszen akármennyit is keresnek, az egy óra alatt elértéktelenedik.”
Valami ilyesmire gondolhatott a BIS is. Ezt a sorsot szánják nekünk azok, akik szeretnének megszabadulni a középosztálytól, hogy létrehozhassák a világkormányt. A káoszból rend taktika klasszikus példája. Figyeljük azt, ami történik, ne azt, amit mondanak!
A BIS inflációt akar és burkoltan jóváhagyja az inflációgerjesztést, ami közvetlenül a jelenlegi pénzrendszer bukását eredményezi. Végül is az „ő” rendszerük. Ők hozták létre. Nézték, amint felemelkedik és elbukik. Előre tudták, hogy a vége a piac zsugorodása és esetleg a hiperinfláció lesz.
A zsugorodás, a válság kezdeti szakasza, már végbement. A legjobb az lenne, ha az elit veszni hagyná a zuhanó piacokat, hogy minél gyorsabban megtörténjen a földet érés. Valószínűleg nem ezt a forgatókönyvet választják. Ehelyett óriási központi banki inflációra készülnek az egész világon. Ez a fenti Market Watch cikk legfőbb üzenete a mi megítélésünk szerint.
A BIS ezzel politikailag korrekt módon azt mondja, hogy a jelenlegi nyomor és kétségbeesés nem elég mély. A szenvedés mértéke kevés. Az új világrend csak a tömegek sírján születhet meg és egyedül a hiperinfláció (és/vagy a háború) képes a kívánt mértékű káoszt előidézni.
Forrás: idokjelei.hu