Az "élő" sejtekből növesztett szerveket állatokba ültették be, az összes implantátum normálisan működött - tudósított a BBC. A Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ kutatócsoportja új technológiát fejlesztett ki, amellyel mikrocsatornákkal átszőtt, szivacsszerű szövetet nyomtatnak 3D-ben. A szivacsos szerkezet lehetővé teszi, hogy a tápanyagok behatoljanak a szövetbe, az élő sejtek ne "haljanak éhen" - olvasható a Nature Biotechnology című lapban közölt tanulmányukban. Az integrált szövet- és szervnyomtatási rendszer, vagyis az Itop lebomló műanyagból építi fel a szerkezetet, melyet az élő sejteket tartalmazó vizes géllel kombinál, és serkenti a sejtek növekedését.

Amikor a struktúrákat állatokba ültették, a "műanyagállvány" lebomlott, ahogy a sejtek termelte fehérjék természetes szerkezete helyettesítette azt. Eközben vérerek és idegek hatoltak az implantátumba. A kutatás vezetője, Anthony Atala szerint az emberi szervezet szövetei is nyomtathatók lesznek. Az implantátumok olyan erősek, mint az emberi szövetek, a kutatók most azt vizsgálják, mennyire tartósak.

Atala szerint a 3D-s nyomtatás új utakat nyit az orvostudomány számára. "Tételezzük fel, hogy állkapocssérüléssel érkezik egy beteg, a csont egy darabja hiányzik. Elkészítjük a törött csontról a felvételeket, ezek adatait a szoftverünkön át a printerbe tápláljuk, hogy az olyan állkapocsdarabot nyomtasson, amely pontosan kitölti a hiányt" - magyarázta az orvos. "Igen eltérő minőségű szöveteket nyomtattunk a lágy izomtól a kemény porcig és csontig, ezzel megmutattuk, hogy mindenféle keménységű szövetet elő tudunk állítani" - mondta Atala.

Forrás: MTI / BBC Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 180 megtekintés

Videó: 52 656 837 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535293

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh