http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/7901-hangyak-eszkozhasznalatat-vizsgaltak-szegedi-kutatok#sigProIdc4085edcd1
A megfelelő eszközt igyekeznek kiválasztani a folyékony táplálék elszállításához két hangyafaj egyedei a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak kísérletei szerint, melyek eredményeiről az Animal Behaviour című folyóirat januári számában számoltak be.
Maák István, az SZTE ökológiai tanszékének munkatársa az MTI-nek elmondta, kollégája Lőrinczi Gábor egy terepi vizsgálat során figyelte meg az Aphaenogaster subterranea elnevezésű hangyafaj eszközhasználatát, melyet már rokon fajoknál mások is leírtak. A Magyarországon például Veszprém és a Balaton környékén előforduló hangyák homokszemcséket, tűleveleket, levéldarabokat, fatörmeléket használnak a folyékony táplálék szállításához.
A szegedi kutatók laboratóriumi vizsgálatsorozatot terveztek különböző eszközök alkalmazásával, hogy a zavaró környezeti változók hatásait kizárják. A kísérletek során a természetben előforduló anyagok mellett szivacsot is "fölkínáltak" a hangyáknak, mivel feltételezéseik szerint a jó nedvszívó képesség mellett az állatok az eszköz súlya alapján döntenek arról, mit használjanak a szállításhoz.
Egy konferencián kiderült, Párizsban Patrizia d'Ettorre vezetésével egy másik Aphaenogaster fajjal már folynak hasonló vizsgálatok, így a szakemberek összekapcsolták a két kísérletsorozatot - közölte Maák István.
A kutatók arra jutottak, a hangyák külön döntenek arról, milyen eszközöket mártsanak a táplálékba, illetve onnan melyeket szállítsák tovább a fészekbe. A kísérletek során különböző mértékben felhígított mézet kínáltak fel a rovaroknak, melyek a táplálék viszkozitása alapján választottak szállítóeszközt, mégpedig azt, amelyik könnyebben kezelhető. A természetben leggyakrabban használt homokrögök ugyanis belesüllyednek a hígabb táplálékba, ezek kiemelése komoly erőfeszítést igényel, a szivacsdarabok azonban úsznak a felszínen, így könnyebb elcipelni azokat.
Maák István elmondta, a kutatások folytatódnak, szegedi kollégáival a jelenség ökológiai oldalát vizsgálja a jövőben, a francia szakemberek pedig a hangyák viselkedésére kíváncsiak elsősorban.
Forrás: MTI / newscientist.com