Még le sem csillapodtak a hullámok az amerikai SOPA/PIPA törvénycsomagok körül, amelyek a szerzői jogok apropóján kívánták cenzúrázni az internetet, a SOPA fő-fő motorja, Lamar Smith képviselő most előállt egy újabb tervezettel. Ez sem akkora újdonság, nevezett Smith úr - közösen egy Wasserman-Schultz nevű hölggyel, aki valószínűleg vezette a kezét, hogy meg ne remegjen, amikor a híres-neves amerikai demokrácia koporsójába veri be a szögeket - már 2011 májusában benyújtotta megtárgyalásra a képviselőházban ezt a szerényen H.R. 1981 névre hallgató tervezetet, a nyár folyamán néhány alternatív web-oldal foglalkozott is vele, de nagy vonalakban csönd volt körülötte.

Mivel elég meglepő módon a SOPA/PIPA csomag egy hajszál híján mégsem ment át, újra elővették. A H.R. 1981 törvénytervezet („Protecting Children from Internet Pornographers Act”), amely hivatalosan a gyermek-pornográfia ellen irányul, még durvábban sértené a személyi jogokat, mivel potenciálisan pedofilnak tételez minden egyes internet felhasználót és a providereket a felhasználókat illető minden adat tárolására és természetesen a nyomozó hatóságoknak való kiadásra kötelezné. Ilyen kiadandó adat a törvény szerint pl. a hitelkártya száma is...

A SOPA/PIPA azonban csak egy olyan, egyre keményebbé váló „törvénycsalád” legutolsó tagjai, amely már legalább az 1998-as „Digital Millennium Copyright Act”-tal indult, amit 2002-ben követett a „Consumer Broadband and Digital Television Act”, 2003-ban a „Author, Consumer, and Computer Owner Protection and Security Act” és a „Piracy Deterrence and Education Act”, 2004-ben a „The Inducing Infringement of Copyrights Act” és a „Protecting Intellectual Rights Against Theft and Expropriation (PIRATE) Act”, 2008-ban a Pro-IP Act, majd 2010-ben a „Combating Online Infringement and Counterfeits Act” (COICA) és folytathatnánk a végtelenségig. Még ha nem is sikerült minden törvénytervezetet elfogadtatni, a szándék legalábbis egyértelmű és az is, hogy nem fogják feladni.

Az ACTA csomagról, annak zárt ajtók mögött és nem demokratikusan legitimált (nem mintha ez bármit is számítana...) egyének által való kidolgozásáról, minden média lefedés nélküli elfogadásáról már hírt adtunk. Megjegyzem, az ACTA-t az EU oldaláról terelgető hivatalnok, Kader Arif megundorodva lemondott, és nyilvánosan el is mondta, miért: a transzparencia teljességgel hiányzott, az ACTA a kezdetektől fogva kizárt mindenféle civil rálátást a tárgyalásokra, sőt, az EP mindent megtett, hogy olyan dátumok legyenek, amik megakadályozzák a közvélemény beleszólását a dolgok alakulásába. Hát igen, a már megszokott EU-s metódusok. Mindemellett csak 22 EU tagállam írta alá az ACTA-t, de ahhoz, hogy életbe léphessen mind a 27 tagállamnak alá kell írnia. A lengyelországi és csehországi tüntetések úgy látszik mégis megtették a magukét, mert az aláírás mindkét országban elmaradt. Egyelőre.

Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy a Google, ami sajnos ma már nem megkerülhető az interneten, 2010 februárjában egy „kínai hackertámadásra” hivatkozva (amiről semmit sem lehet megtudni...) felkérte az NSA-t (National Security Agency) az együttműködésre. Magyarán azóta lehallgatnak mindent, ami a Google-n keresztül megy, a Google pedig nem hajlandó nyilatkozni azóta sem. Ugyanez a Google március elsejétől új „adatvédelmi irányelveket” vezet be, ami - természetesen a „szolgáltatás javításának” meglehetősen átlátszó indokával - még több adatot fog begyűjteni a felhasználókról, még ACTA se kell hozzá. Érdemes elolvasni, mi mindent fognak naplózni rólunk legálisan, és akkor még a valószínűsíthető nem legális információkat nem is említettem. Pl.: „A Google személyes adatokat a rajta kívül álló más vállalatokkal, illetve személyekkel kizárólag az alábbi helyzetekben oszt meg: - Beleegyezése a birtokunkban van. A bizalmas személyes adatok megosztását megelőzően engedélyező beleegyezést kérünk.” Ha ezt poénnak szánták, akkor elég gyönge - én legalábbis nem emlékszem, hogy beleegyezésem adtam volna az adataimnak az NSA-val való megosztására, bár igaz, hogy az se nem személy, se nem vállalat. Hiszen hivatalosan mindenki terrorista, sőt rövidesen pedofil is lesz.

A legújabb hír Moszkvából érkezett, ahol az FSZB szakértői szerint március 8-án az FBI a DNS-szervereket „ál-DNS-szerverekre” cseréli, vagyis a felhasználók vagy csak általuk szűrt oldalakra juthatnak el, vagy egyszerűen lekapcsolódnak az internetről. Ezt az ál-DNS-szerver generáló malware programot mellesleg Észtországból szerezték - gyakorlatilag lopták - kalandos módon a „Ghost Click” akció keretében, bár a kalózszerverek lefüleléséhez szükséges adatokat az FSZB szerezte és adta át nekik.

Az internet, mint utolsó szabad véleménynyilvánítási fórum elnémítása egy régóta várható és a maga módján logikus lépés. Senki sem lehetett olyan naiv, hogy azt higgye, sokáig fogják tűrni a valódi szólásszabadságot, aminek utolsó letéteményese éppen az internet volt. Most úgy látszik eljött ez a pillanat is. Hogy miért most, az valószínűleg nagy mértékben összefügg a világban folyó más eseményekkel. Március forró hónap lesz: többen esedékesnek tartják az Irán elleni támadást, Szíriában is feszítik a húrt, sorsdöntő fontosságú elnökválasztások lesznek Oroszországban, az USA-ban is egyre melegszik a helyzet a most már sorozatban (természetesen mindig Ron Paul rovására és ráadásul amatőr, sőt bunkó módon) elcsalt jelöltválasztások miatt, Európában a saját euro-elit által szándékosan generált gazdasági válság fog valószínűleg forró helyzeteket előidézni. Ilyen helyzetben természetes, hogy hírzárlatot kell elrendelniük. A PressTV licencének bevonása Angliában januárban már jelezte ezt a tendenciát.

Ez ellen a maga módján egyszerű a védekezés: kapcsoljuk ki a számítógépet és mobilunkat és menjünk át a szomszédhoz megbeszélni, mit és hogyan fogunk csinálni. A mi közösségeinkben már teljesen természetes, hogy a telefonokat hátrahagyva rendszeresen találkozunk és programokon, megbeszéléseken veszünk részt, akár a településektől távolabb, az illetéktelen 'fülek' hatókörén kívül. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudjuk, mint ahogy azt is, hogy keressék a miénkhez hasonló szervezett, jó szellemiségű közösségeket. A kyber-háborút úgy is meg lehet nyerni, hogy egyszerűen nem vesszük fel a kesztyűt és nem adjuk meg nekik azt, ami nélkül tehetetlenek: az áhított információt.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 591 megtekintés

Videó: 52 645 511 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534348

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh