http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/859-nem-etkezesi-sot-arultak-eveken-at#sigProIdac7b4a7396
Vádat emeltek öt személy ellen, akik több éven át élelmiszerként adtak el nem étkezési sót egyebek közt lengyel húsfeldolgozó üzemeknek. A forgalomba hozott termék ártalmasságát igazságügyi szakértők vizsgálják - mondta el vasárnap a poznani körzeti ügyészség szóvivője az RMF FM rádiónak.
Az ügyet a nyugat-lengyelországi poznani körzeti ügyészség és a központi nyomozó hivatal (CBS) vizsgálja. Magdalena Mazur-Prus, az ügyészség szóvivője szerint három cég alkalmazottait gyanúsítják egészségre ártalmas vagy életveszélyes élelmiszer forgalmazásával, amit a lengyel törvény pénzbírsággal, szabadságkorlátozással vagy -vesztéssel büntet.
A vádlottak 1999 óta működtek együtt egy közép-lengyelországi céggel, amely a vegy- és energiaiparban felhasznált, illetve télen úttestek felszórására használt sót forgalmazott. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy a vádlottakkal kötött adás-vételi szerződésekben szerepelt a "nem étkezési rendeltetésű" meghatározás, ennek ellenére a továbbértékesítésnél háromszoros áron élelmiszerként adták el. A vádlottak tagadják a felrótt bűncselekményt.
A rádió értesülései szerint több ezer tonna, nem étkezési sóval kezelt hústermék kerülhetett a lengyel piacra, de a hivatalos szervek egyelőre nem nyilatkoznak a mennyiségről.
Forrás: hvg.hu
Kapcsolódó bejegyzésünk itt olvasható:
Magyarország jövője a konyhában dől el Kattintson ide...