http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3562-moszkva-teheran-melyul-a-parbeszed#sigProId7ad9339814
Teheráni források szerint előkészítik az orosz államfő iráni látogatását. A Kremlben ezeket a híreket nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
Egyelőre nincs hivatalos információ sem a látogatás lehetséges időpontjáról, sem pedig a napirendről vagy a protokollról. Így csak általánosságban lehet fogalmazni. Iránban fontos változás történt. Az új elnök, Haszan Rohani olyan politikus, aki kész módosítani az iszlám köztársaság irányvonalát.
Oroszország azon kevés ország közé tartozik, amelyeknek megfelelő kapcsolatai vannak Iránnal. Számos kérdésben a két országnak hasonló az álláspontja, de vannak eltérések is. Moszkva számára fontos, hogy Rohani elnök új irányvonalának már a kezdeti szakaszán rámutasson, melyek számára az említett irányvonal elfogadható elemei, illetve melyeket nem fogadhat el. Vonatkozik mindez a nemzetközi problémákra is, amelyek központjában a nukleáris téma áll; a regionális kérdésekre, amelyek között a szíriai téma dominál; a kétoldalú kapcsolatokra, ahol van bizonytalanság a fegyverszállítási szerződések körül. Tehát van miről tárgyalni.
Annál is inkább, mert Iránban Rohani győzelme kapcsán sokan arról beszélnek, hogy az iráni politikában megerősödhet a nyugati vektor. Így egyes politológusok szerint Moszkvának már most ki kell jelölni az eljövendő együttműködés szakaszait, hogy Rohani elnök ne kételkedjen: az Iráni Iszlám Köztársaság érdeke, hogy együttműködjön Oroszországgal.
Ezen kívül számos jeles esemény is várható a közeljövőben: a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója, a NAÜ titkársági ülése, tárgyalások Irán és az 5+1 csoport között. Elképzelhető a Kaszpi-tengerrel határos országok csúcstalálkozója is, amelyen részt vesz Irán. Közeledik az orosz – amerikai csúcstalálkozó, ahol a jelenkor legfontosabb kérdései kerülnek terítékre, tervbe vették a Szíriával kapcsolatos Genf-2 találkozót is. Valamennyi megnevezett fórumon – függetlenül részvételétől - Irán az egyik főszereplő. Érthető, hogy Moszkvának meg kell határoznia az említett fórumokon követett taktikáját a teheráni álláspont feltehető módosulása tükrében.
Irán és a világközösség számára a fő kérdés továbbra is a nukleáris probléma. Alekszandr Vavilov politológus véleménye az orosz vezető lehetséges iráni látogatásáról: "Egy ilyen látogatás nagyon jelentős hozzájárulás az iráni nukleáris program tisztázásához. Ezek a kérdések megoldatlanok. Az iráni nukleáris probléma politikai megoldása szempontjából már az is hasznos, ha világossá válik Irán álláspontja a legfelsőbb szinten."
Moszkva számára most nemcsak az a fontos, hogy pontosítsa az iráni álláspontot, hanem az is, meggyőzze az irániakat: lépjenek előre Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tervével összhangban, amely a nemzetközi szankciók fokozatos felszámolását jelenti, válaszként arra, hogy Irán fokozatosan, lépésről lépésre haladva teljesíti a NAÜ és a világszervezet Biztonsági Tanácsának követeléseit.
Forrás: ruvr.ru