A Facebook még azokat az üzenetek és információkat is tudja és eltárolja rólunk, amiket valójában el sem küldünk rá, közzé sem teszünk rajta keresztül - derül ki egy a napokban kiadott tanulmányból. Utóbbiban ugyanis a közösségi oldal két kutatója azt vizsgálja, hogy a Facebook-ra ellátogató felhasználók milyen arányban tekintenek el végül egy-egy üzenet vagy frissítés közzétételétől, amit ugyan elkezdtek begépelni, de végül az elküldés előtt törölték azt.

A dolgozatból kiderül, hogy a közösségi szájt valójában ezeket az üzeneteket is elmenti, méghozzá azok begépelése közben. Így ha a felhasználó valamiért a begépelt tartalmat végül eldobja, attól még az megmarad a Facebook szeverein. A "Küldés" gomb megnyomásának hiánya így mindössze annyi változást jelent, hogy a címzettek nem láthatják majd meg azt.

A tanulmány szerint egyébként az üzenetek közzététel nélküli eldobása elég gyakran fordul elő. A kísélet keretében vizsgált 17 napon belül a megfigyelt 3.9 millió felhasználónak ugyanis több mint két harmada (71%) legalább egy alkalommal folyamodott valamilyen okból az öncezúra ezen módjához. Érdekesség, hogy az adatok szerint a férfiak gyakrabban gondolták meg magukat, mint női társak, illetve, hogy azok dobták el a legtöbbször a beírni kívánt üzeneteiket, akiknek kizárólag magukhoz hasonló politikai nézeteket valló ill. korú barátaik voltak.A Facebook saját bevallása szerint egyébként azért gyűjti a végül visszavont ill. gyakorlatilag be sem küldött megosztásokat és kommenteket, hogy rájöjjön: mi az oka annak, hogy azokat végül a felhasználók nem teszik közzé, és hogy "minimalizálni tudja" ezt. Azaz, kvázi azért, hogy minél inkább közel kerülhessen annak eléréséhez, hogy minden felhasználója gyakorlatilag (ön)kritika nélkül megosszon mindent ami csak eszébe jut vagy megfogalmazódik benne.

Forrás: pcforum.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 866 megtekintés

Videó: 52 654 232 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535168

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh