Az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a minnesotai fogorvos a népszerű zimbabwei oroszlánt összeesküvés részeként ölte-e meg, amelynek résztvevői megpróbálják kijátszani a vadállatok illegális kereskedelmére vonatkozó amerikai törvényt - közölték csütörtökön amerikai sajtóorgánumok.

A hatóság azt vizsgálja, hogy megsértették-e az illegálisan megölt állatok kereskedelmét tiltó úgynevezett Lacey-törvényt és Walter Palmer fogorvos részese volt-e egy erre irányuló összeesküvésnek.

Az amerikai vadvédelmi szolgálat mindeddig nem tudott kapcsolatba lépni Palmerrel, aki azt állította, hogy tudomása szerint a törvény előírásainak megfelelően vadászott a dél-afrikai országban, és csak a vad elejtése után jött rá arra, hogy egy híres oroszlánt ölt meg, amely egy oxfordi tudományos kutatásnak is részese volt.

Edward Grace, a hatóság bűnüldöző részlegének helyettes vezetője felszólította a vadászt, hogy haladéktalanul jelentkezzen. Dan Ashe, a vadvédelmi szolgálat igazgatója a Twitteren tragikusnak nevezte az oroszlán megölését és leszögezte, hogy vizsgálatában az általa vezetett hatóság "oda megy majd, ahová a tények vezetik".

A CNN olyan bírósági dokumentumokra akadt, amelyek szerint egy Walter Palmer nevű minnesotai férfi néhány évvel ezelőtt Wisconsin államban törvénysértő módon ölt meg egy feketemedvét. Az illető - akinek a zimbabwei oroszlánvadásszal való azonossága nem bizonyított - elismerte, hogy hazudott a vadvédelmi hatóságnak. A férfit feltételesen egyévi szabadságvesztésre, valamint háromezer dolláros bírságra ítélték.

A híres oroszlán, Cecil lelövése nemzetközi felháborodást váltott ki. Walter Palmer Minnesota külvárosában található rendelőjénél szerdán több száz tüntető követelte a fogorvos kiadását Zimbabwének. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön kijelentette: az elnöki hivatal meg fogja vizsgálni a Palmer kiszolgáltatását kérő petíciót, amelyen több mint 100 ezer aláírás gyűlt össze.

Earnest ugyanakkor rámutatott arra, hogy a kiadatási kérelmek elbírálásának ügye az igazságügyi minisztérium kompetenciája. (Palmert egyébként eddig sem Zimbabwében, sem az Egyesült Államokban nem gyanúsították meg, de két helyi segítőjét már elfogták, ám óvadék fejében szabadlábra helyezték az afrikai országban.)

A fogorvosi rendelő ajtajára egyebek között egy "rohadj meg a pokolban" feliratú posztert ragasztottak. Mark Dayton minnesotai kormányzó undorítónak és visszataszítónak nevezte az oroszlán elejtésének körülményeit.

A CNN tudósítása szerint Walker otthonában csütörtökön senki sem nyitott ajtót és a fogorvos rendelőjének honlapját is levették a netről. A vadász a közösségi oldalakon szerveződő csoportoktól súlyos bírálatokat és fenyegetéseket kapott.

A zimbabwei hatóságok és a természetvédők szerint az oroszlánt, a Hwangei Nemzeti Park büszkeségét július elején egy éjszaka egy gépkocsi által húzott állattetemmel csalogatták ki a védett területről. A magánterületre csalt ragadozót az íjjal vadászó Palmer megsebesítette, de a sebzett állattal csak 40 órával később, puskával végzett, miután sikerült újra ráakadnia. A jeladós nyakörvet, amelyet az oxfordi kutatócsoport tett fel az oroszlánra, megpróbálták megsemmisíteni, ám mivel ez nem sikerült, levágták az állat fejét, a tetemet pedig megnyúzták.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 144 megtekintés

Videó: 52 641 322 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534103

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh